Madonna kiakadt, mert a beszéde helyett mindenki arra figyelt, hogy nézett ki a Grammy-díjátadón

2023. február 8. – 16:40

Madonna kiakadt, mert a beszéde helyett mindenki arra figyelt, hogy nézett ki a Grammy-díjátadón
Madonna a Grammy-díjátadón 2023. február 5-én Los Angelesben – Fotó: Frazer Harrison / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap este rendezték meg a 65. Grammy-díjátadót Los Angelesben, amelyen Madonna is részt vett, az idén 64 éves énekesnő a legjobb popduónak járó díjat is elnyerő Sam Smitht és Kim Petrast konferálta fel.

A díjátadó után a közösségi médiában és a bulvárlapokban azonban a beszéde helyett csak egy dologgal foglalkoztak: azzal, hogy Madonna arca „ijesztő” és „felismerhetetlen”.

Az énekesnő végül kedden hosszú Instagram-bejegyzésben reagált a megjegyzésekre. Mint írta:

  1. A telejeobjektívvel készült közeli képek bárki arcát eltorzították volna,
  2. a kritikák mögött pedig az ageizmus és a nőgyűlölet áll.

„Ismét elkapott az ageizmus és a nőgyűlölet, amely áthatja a világot, amelyben élünk.
Egy olyan világ, amely nem hajlandó ünnepelni a 45 év feletti nőket, és úgy érzi, hogy meg kell büntetni őket, ha továbbra is erős akaratúak, szorgalmasak és kalandvágyóak maradnak.

Soha nem kértem bocsánatot a kreatív döntéseimért, sem azért, ahogyan kinézek vagy öltözködöm, és nem is most fogom elkezdeni. A média a karrierem kezdete óta lealacsonyított, de megértem, hogy ez az egész egy próbatétel, és örömmel török utat magunknak, hogy a mögöttem álló nőknek már könnyebb dolguk legyen az elkövetkező években. Beyonce szavaival élve You won't break my soul (azaz Nem fogod megtörni a lelkemet).

Alig várom, hogy még sok-sok évig felforgató magatartást tanúsítsak – a határokat feszegetve – a patriarchátussal szembeszállva – és legfőképpen élvezve az életemet”

– írta az énekesnő az Instagramon.

Hozzátette, büszke arra, hogy ő konferálhatta fel az első transznemű énekesnőt, aki felléphetett a Grammyn. Madonna régóta az LGBTQI-mozgalom elkötelezett támogatója, Kim Petras később a köszönőbeszédében ki is emelte, hogy Madonna nélkül most biztos, hogy nem állhatna a színpadon.

Madonna a beszédében megköszönte a lázadóknak és bajkeverőknek, hogy utat törnek. „Tudnotok kell, hogy a bátorságotok nem marad észrevétlen. Látunk, hallunk titeket, és ami a legfontosabb: értékelünk titeket”.

Madonna mindig is szeretett sokkolni, eleve ezzel robbant be a popiparba 40 évvel ezelőtt, átváltozásai meghatározták a karrierjét, ezektől vált megkerülhetetlen ikonná.

2019-ben amikor 60 éves lett, és az anyaságról és az öregedésről adott címlapos interjút a Vogue-nak, amiben azt mondta, harcol az ageizmus ellen. „Az emberek mindig is megpróbáltak elhallgattatni valamilyen okból, akár arról van szó, hogy nem vagyok elég csinos, nem énekelek elég jól, nem vagyok elég tehetséges, nem vagyok házas, most pedig arról, hogy nem vagyok elég fiatal. Most az ageizmus ellen harcolok, azért büntetnek, mert betöltöttem a hatvanat.”

Az utóbbi hónapokban a TikTokon és az Instagramon viszont nem a korával, hanem azzal sokkolta a rajongóit, hogy égővörös hajjal, kiszőkített/leborotvált szemöldökkel agresszívan üvölt a kamerába. Arról, hogy hogyan változott át, és mi történt vele mostanában, ebben a novemberi cikkünkben írtunk hosszabban.

Arról pedig, hogy miért imád a bulvármédia olyan sztárok megjelenésén csámcsogni, mint Madonna, ebben a cikkben írtunk részletesen.

Az idei Grammy-díj díjazottjairól itt tájékozódhat, a legőrűltebb vörös szőnyeges megjelenéseket pedig itt nézegetheti.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!