Nick Carter kártérítésért pereli az őt szexuális zaklatás miatt perelő nőt

2023. február 2. – 22:19

Másolás

Vágólapra másolva

Nick Carter ellenkeresetet nyújtott be az őt korábban beperelő Shannon Ruth ellen, kártérítést követelve. A Backstreet Boys énekese azt állítja, a nőt manipulálták, írja a Rolling Stone.

Ruth decemberben perelte be Cartert azt állítva, hogy az énekes 2001 februárjában, amikor Ruth 17 éves volt, szexuálisan bántalmazta egy turnébuszon. A sajtótájékoztatón Ruth a könnyeivel küszködve hallgatta, ahogy az ügyvédje felolvassa a vádakat.

A jogi dokumentumok szerint az autizmussal és agyi bénulással diagnosztizált Ruthot Carter egy koncert után a turnébusz fürdőszobájába vitte, és orális szexre kényszerítette. A nő azt monta, végig sírt, amíg Carter utasította, mit csináljon. Ezután Carter állítólag az ágyba terelte, és folytatta a szexuális zaklatást, „retardált kis szukának” nevezte, és azt mondta, hogy senki nem fog neki hinni, ha elmondja, mi történt. A dokumentumok szerint Ruth a szexuális erőszak idején még szűz volt, és az aktus során HPV-t kapott el. Most kártérítést kér.

Carter tagadja a vádakat. A Rolling Stone birtokába került bírósági papírok szerint legalább 2,35 millió dolláros kártérítést követel Ruthtól, mert szerinte nagyjából ennyire tehető az az anyagi kár, ami a lemondott fellépések és felbontott szerződések miatt érte őt és a zenekart.

Nem ezek az első szexuális zaklatással kapcsolatos vádak Carter ellen. 2018-ban Melissa Schuman, a Dream lánybanda egykori tagja azt állította, hogy Carter „akarata ellenére” kényszerítette őt szexre, amikor a férfi 22, ő pedig 18 éves volt. Most Carter ügyvédei azt állítják, Ruthot Melissa Schuman és apja, Jerome manipulálták, hogy hamis állításokat tegyen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!