Bombán csimpaszkodó Vuk Kolodko Mihály új miniszobra

2023. január 12. – 14:14

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb miniszobrot helyezett el Budapesten Kolodko Mihály, az erről készült fotókat a Facebookra is kiposztolta. A szobor a kis Vukot ábrázolja, ahogy egy bombába kapaszkodik, az egyik fotón még tűz is jön a bombából, egy másik képen már csak füstöl. A képekről kiderül, hogy a szobor a hegy lábánál, a Gellért Szálló felé vezető oldalon található.

Kolodko Mihály, akit a főváros közterületein elhelyezett apró alkotásairól ismert meg a város, majd az egész ország, egyébként nem szereti, ha miniszobroknak nevezik a műveit, ő mini emlékműveknek tekinti őket. Bár szakmai berkekben megoszlanak a vélemények a munkáiról (Pólya Zsombor képzőművész például bedobozolta Kolodko Dunakorzón felállított, Roskovics Ignác festőt ábrázoló szobrát), az emberek többsége szereti a város különböző pontjain elhelyezett alkotásokat, és a turisták is rendszeresen fotózkodnak velük.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!