Kollégája bedobozolta Kolodko Mihály egyik szobrát

2022. április 12. – 12:02

Kollégája bedobozolta Kolodko Mihály egyik szobrát
Pólya Zsombor képzőművész bedobozolta Kolodko Mihály szobrát a Dunakorzón – Fotó: Pólya Zsombor Facebook oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Pólya Zsombor képzőművész bedobozolta Kolodko Mihály Dunakorzón felállított Roskovics Ignác festőt ábrázoló szobrát, mert szerinte az egy „többszörösen hazug, harmadlagos tákolmány” – olvasható a művész Facebook bejegyzésében.

A bedobozolást egy javaslatnak szánja, amire azért is volt szükség, mert a Duna-part látképét szerinte a szobor szükségtelenül eltakarja. Sőt, helyette a sétáló szerinte „nárcisztikus önmagával” szembesül, nem a tájjal. Hozzátette:

„Szeretném azt gondolni, hogy nem ez jellemzi a budapesti ízlést, ezért bedobozoltam, elszállításra valónak ítélve a szobrot.”

Kolodko alkotásairól mi is írtunk már korábban, az elmúlt hetekben meglehetősen aktív művész legutóbb április 4-én egy felhúzható kisautó szobrát alkotta meg a Margit híd budai hídfőjénél. De például az orosz-ukrán háborúra is reagált márciusban, mikor egy felfelé mutató ujjon lévő mini Putyin-szobrot állított fel.

A Telex megkereste Kolodko Mihályt, hogy mit szól a most történtekhez, de a művész nem szerette volna kommentálni az esetet.

Roskovics Ignác zsánerfestő szobra a Duna-korzón a főváros V. kerületében – Fotó: Jászai Csaba / MTI bizományosi
Roskovics Ignác zsánerfestő szobra a Duna-korzón a főváros V. kerületében – Fotó: Jászai Csaba / MTI bizományosi
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!