Muhi András Veiszer Alindánál: Nevetséges, hogy a Blokádot jelöltük Oscar-díjra

„Erős évnek számít az idei, de itt a vége, elbúcsúzom egy darabig a szakmától. Ennek kultúrpolitikai okai vannak, én magamat nem venném le erről a sínről. Olyan helyzet van, hogy elitcsere történik, kíváncsiak vagyunk az új elitre”

– ilyen erős mondatokkal kezdődik Muhi András filmproducer beszélgetése Veiszer Alindával.

Az erős év arra vonatkozik, hogy a Szelíd című film az amerikai Sundance fesztiválon (ez a negyedik legfontosabb fesztivál) is versenyben volt, ide magyar film eddig még egyszer sem jutott el. Kodály Zoltánról készítettek egy dokumentumfilmet, nemrég pedig Vilmányi Bennett főszereplésével bemutatták a Larry című filmet, ami egy dadogó borsodi rapperről szól, és ami kőkeményen a valóságról beszél. (A filmről itt írtunk bővebben.) Az Átjáróháznak még nem volt premierje, és az Elfogy levegőt sem láthatta a közönség. Arra a beszélgetés végén visszatérnek, milyen szimbolikus, hogy ez lehet Muhi utolsó filmje. A teljes, egyórás beszélgetés egy jelképes összegért itt nézhető végig.

A most 66 éves producer ifjúsági válogatott kardvívó volt, Nébald György kortársa, aki később világbajnoki és olimpiai bajnoki címig jutott. Mint később mondta, a filmezéshez nem ért, de a víváshoz igen, ezért is örült, hogy a fia, Muhi András Pires pár éve forgatott egy nagy sikerű dokumentumfilmet a háromszoros olimpiai bajnok kardvívóról, Szilágyi Áronról. A sportfilm tőle sem állt távol, mert 1998-ban mutatták be a Kokó című filmet, aminek a rendezője volt. Kovács István ökölvívó az 1996-os olimpiai aranyérme után egy évvel Budapesten megnyerte második világbajnoki címét, majd Németországba ment és profinak állt, ahol a sor végére került. Az életét addig követik végig, amíg ki nem üti első ellenfelét a profik közt, mert az amatőrök közt nem volt kiütéses sikere, csak pontozásos. Muhi egyébként 1980-ban végzett a jogi egyetemen, a csepeli Acél és Fémművek jogi tanácsadója volt 1993-ig, utána fordult a filmezés felé.

„Folyamatosan pályázom, zsinórban hetven pályázatomat dobtak ki. Van indoklás, de nem szoktam elolvasni ezeket az egy-két soros leveleket, nem vagyok kíváncsi rájuk. Munka nélkül vagyok, megbízhatnak bármivel” – adott helyzetjelentést. Nem először van ilyen helyzetben, 2005 táján is panaszkodott, hogy nem mennek át a forgatókönyvei.

Úgy gondolja, hogy a filmszakmában az ősbűn 2010-ben történt, amikor a Mozgókép Alapítványt a földdel tették egyenlővé. Majd jött Andy Vajna, aki „ránk húzott egy hollywoodi stúdió modellt. Ezzel elvágott bennünket, producereket Európától.”

Vajna elve az volt, hogy nem kell különböző országokkal koprodukcióba belemenni, mert ha ő szeretne egy filmet, azt meg is finanszírozza. Míg Muhi szerint egy szerencsés modell volt a koprodukció, mert behozott pénzt, pluszforrást. A Méh című, 2010-ben bemutatott filmben 150 millió forint magyar pénz volt, míg a németek 1,2 milliárd forinttal egészítették ki a büdzsét. Ennek a filmnek a rendezője Fliegauf Bence, míg a főszereplője Eva Green volt. Megállapította, hogy akkoriban a magyarok bezzeggyerekek voltak Európában, az együttműködés hiányában viszont kiestek a vérkeringésből.

Az eddig 250-et filmet csináló Muhi őszintén elmondta többször is, nem tudja, mi lesz vele. Nem tud váltani, mert úgy véli, hogy bármibe bele kell tenni tíz évet, máshogy nem megy, és neki már nincs tíz éve. Mint a felesleges ember az orosz klasszikusoknál, így jellemezte magát.

„Mérges, dühös vagy a helyzet miatt?” – kapta meg a kérdést Alindától.

„Ízig-vérig producernek tartom magam, engem érdekelnek, várom a filmeket, de a kurzusfilmek között nem futottam bele jóba. Megnézem, nem örülök. Miért legyek dühös? Muszáj egészségesnek maradni. Inkább nem dühösködöm. A Blokád filmként nincs rendben, a politikai felhangokról nem is beszélek, bár végső soron mindenki úgy interpretál, ahogy akar, csak filmként lenne rendben. De egyáltalán nincs rendben. Egészen nevetséges, hogy kiküldték az Oscar-díjra. Akkor jelölték, amikor még senki sem látta. Volt egy szakmai szokás, hogy azt küldjük, ami nemzetközileg a legmesszebb vergődött. Enyedi Ildikó filmjének, a Testről és lélekrőlnek volt esélye, Nemes Jeles László meg is nyerte a díjat.”

Halkan megjegyezte, hogy akár logikus is lehetett volna, ha a Szelíd című film kap lehetőséget az Oscaron, mert Amerikában már letette a névjegyét, maga a topik, a testépítés érdekli az ottani embereket, ráadásul egy testépítőnő a főszereplője. Míves film, meg lehet nézni.

„Káel Csaba helyében a rendezőt, a producert felhívnám, talán még az operatőrt is” – jelentette ki, ha már ez a film a magyarok megítélésének tesz jót. A filmalap vezetőjével egyébként nincs kapcsolata, nem beszélgetnek, de szívesen segítene neki. Ha írt is neki, soha nem válaszolt semmire.

Az első Orbán-kormány időszakában sem volt jó a helyzet, sivatagos éveknek nevezte, de 2000 és 2001 körül létrejött egy filmes kerekasztal, most a producerek nem tudnak leülni egymással, a filmes szakmai közélet megszűnt, amit Vajna hatásának tulajdonít. 2001 táján a Hídember 1,2 milliárd forint államit támogatást kapott, a Bánk bán 800 milliót, minden más támogatás összesen 480 millió forintot tett ki.

A Hídemberre reflektálva elkészítette fricskáját, a Legkisebb film a legnagyobb magyarról című alkotását, előfordult, hogy a Lánchíd egyik oldalán Bereményi Gézáék forgattak, a másikon ők. Sőt, Bereményit megkérte a stáb, hogy ugorjon be egy jelenetre, fogja ki az aranyhalat, de nem vállalta. Azt a 31 perces filmet egyedül a Toldy mozi merte a műsorára tűzni 2002-ben, 12 évvel a rendszerváltás után, de ők is féltek, csak egy 50 fős termet biztosítottak neki. A film Muhi állítása szerint így is hozott 25 ezer nézőt, ami elképesztő szám.

Az egy évtizeddel korábbi viszonyokról felelevenítette, hogy forgattak egy filmet a Kurír szerkesztőségében dolgozó Szemán Lászlóról, de azt nem tűzte műsorra az akkor monopolhelyzetben lévő köztévé. Később már ő nem szerette volna, ha bemutatják, mert az akkori tévé vezetésének nem adta volna oda. Az 1991-es pápalátogatásról is forgattak egy filmet. Az volt a koncepciójuk, hogy egy eléggé lesüllyedt család napját követik végig, miközben megy a tévé a háttérben. A tévé élőben közvetítette a látogatás minden eseményét „Már akkor is volt ez az álkeresztényi izé” – indokolta, miért vehették ki a programból, noha a katolikus egyház jóváhagyta a filmet, a műsorújságban már benne volt a címe, amikor Nahlik Gábor kiszedte. Hankiss Elemér tévéelnök erre azt mondta, ő a szerkesztésbe nem szól bele, neki az nem a feladata.

„Mindenki azt hiszi, hogy én értek a filmezéshez, de én nem értek hozzá” – szembesítette saját mondatával a műsorvezető, és hogy kommunikációs szempontból biztos, hogy nem ez a legjobb megközelítés, ha ezt mondja magáról. Muhi úgy válaszolt, azért mondta ezt, mert nem tanulta a filmezést, egyszer jelentkezett a filmművészetire, de – jogosan – nem vették fel, és nem járta végig a grádicsokat. A tévében beszélgetéseket rendezett, aztán hirtelen a piramis csúcsán találta magát. „Azzal foglalkoztam, amivel a legjobban szerettem, a filmtervekkel. A technikai részleteket sose tudtam.”

Jó mondatok még:

• “Ha véletlenül melléd áll valaki mecénásnak mostanság, az a nagybátyád.”
• "Tillával végigjártuk az összes nagyvállalatot a Pánik című film előtt, mindenki fogadott minket miatta, de egy fillért nem kaptuk, a TV2 is csak nehezen.
• “A csehek nézik a cseh filmet, a lengyelek a lengyel filmet, a magyarok nem nézik a magyar filmet.”
• “Pár nagyon jó elsőfilmes előkerült, senki nem fog másodikhoz jutni, ezt most megmondom. Nem fogják őket a Blokád 2-re felkérni.”
• “Semmiféle konszolidációt nem látunk az országban, amire a fáradt kádárizmus is képes volt, a 80-as években elkezdték a kicsit szakembereket használni.”
• “A legócskább kapitalizmus is jobb, mint a legjobb szocializmus” – idézte Esterházy Pétert.