Hétköznapokon csak délutánonként lesznek nyitva a Cinema City mozijai a rezsiköltségek miatt

2022. november 16. – 14:27

Hétköznapokon csak délutánonként lesznek nyitva a Cinema City mozijai a rezsiköltségek miatt
Cinema City Aréna Fotó: Mónus Márton / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

November 17-től kezdve a Cinema City budapesti mozijai csak délután 3-tól, a vidékiek csak délután 4-től lesznek nyitva hétköznaponként – döntött az ország legnagyobb mozihálózataként ismert Cinema City. Ezzel a gazdasági válságra reagált a cég, amely a mozikat is nehéz helyzetbe hozta.

Az intézkedés a karácsonyi időszakot és a téli szünetet nem érinti, abban a három hétben délelőtt is üzemelnek majd a vetítőgépek – mondta a Cinema City PR- és marketingigazgatója, Buda Andrea az IGN-nek. A döntést az indokolja, hogy Budapesten a 10 és 15 óra közötti, vidéken pedig a 10 és 16 óra közötti időszak az, amikor a legkisebb a forgalom. Azt egyelőre nem tudják, hogy meddig lesz érvényben a csütörtöktől induló megváltozott nyitvatartási rend.

A Cinema City októberben 17 százalékkal emelte meg a mozijegyek árát. Az emelésben a megnövekedett rezsiárak játszanak szerepet.

Ugyancsak októberben jelentette be a Budapest Film, hogy három moziját az elszállt energiaárak miatt zárva tartja novembertől. A Corvin november 3-tól, a Toldi és a Puskin pedig november 17-től áll át az új, kísérleti nyitvatartási rendre. A Nagykörúton található Művész mozit nem érinti az intézkedés egyelőre, ott továbbra is tartanak vetítéseket hétfőn és kedden is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!