Az elszállt rezsiárak miatt novemberben bezár az Erkel Színház

2022. szeptember 21. – 18:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A megemelkedett rezsiárak miatt novemberben bezár az Erkel Színház – mondta Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója az InfoRádiónak.

Ókovács úgy fogalmazott, hogy vakon repülnek, ködben, éjjel, ugyanis még nincsenek tisztában az összes intézményük pontos áremelkedésével. „Az Eiffel Műhelyházban például távfűtés van, január 1-jétől lesz érvényes az új ár, de még nem tudjuk, mi várható a következő évre, márpedig az Eiffel 30 ezer négyzetméteres, ami nagyon nagy terület.

Az Operaházra és az Erkel Színházra vonatkozóan olyan árakat kaptunk, amelyek kifizethetetlenek, ezért az Erkelt be is fogjuk zárni november 6-ával, és majd a fűtési idény végén nyitjuk ki”

– mondta a főigazgató.

Az Erkel Színház a főváros VIII. kerületében a II. János Pál pápa téren – Fotó: Róka László / MTVA Bizományosi / MTI
Az Erkel Színház a főváros VIII. kerületében a II. János Pál pápa téren – Fotó: Róka László / MTVA Bizományosi / MTI

Hozzátette: az Operaházban még kitartanak, azt nem tervezik bezárni a fűtési szezonra. „A vezérhajónak működnie kell, és ezt egyelőre nem látom veszélyben. (…) Most csak arra tudunk koncentrálni, hogy az Operaházat működőképes állapotban tartsuk, és az oda betérő nézőket a legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki. A 18 fokot meg remélem, hogy elviselik majd, úgyis hamar belehelik a nézőteret. Nem hiszem, hogy ott fázás lesz” – mondta Ókovács.

Augusztus elején a fenntartó minisztérium 600 millió forintos elvonásról értesítette a Magyar Állami Operaházat. Emiatt az Eiffel Műhelyház Bánffy Miklós termébe meghirdetett felnőtt előadásokat elhalasztják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!