Liszkay Gábor került a KESMA élére

2022. szeptember 1. – 15:49

Másolás

Vágólapra másolva

Liszkay Gábor, a mindenkori fideszes médiabirodalom kulcsembere lesz a KESMA új vezetője – vette észre a Media1 az alapítvány honlapján.

A Közép Európai- Sajtó és Média Alapítvány közölte, hogy eddigi kurátorainak mandátuma augusztus 31-én lejárt, a kuratórium új elnöke Liszkay Gábor, tagok Szánthó Miklós és Hegedűs Zoltán. Liszkay alapította a KESMA-t 2018-ban, de két évvel ezelőtt átadta at alapítói jogokat. A KESMA vezetője mostanáig az Alapjogokért Központból ismert Szánthó Miklós volt, aki azóta töltötte be a tisztséget, hogy Varga Istvánt 2019-ben egy kritikus nyilatkozat miatt rövid úton eltávolították a pozícióból. (Szánthó Miklóssal a Telex újságíróinak mindig tartalmas beszélgetései vannak, a legutóbb Tusványoson ismételgette közel három percen át kollégánknak, hogy „fake news sajtónak” nem nyilatkozik.)

Liszkay Gábor korábban a szintén a KESMA alá tartozó Mediaworks elnöke volt, 2020 tavaszán távozott a többek között a megyei lapokat, a Magyar Nemzetet, a Mandinert és az Origót birtokló cégtől. A KESMA fejeként összesen több száz médiavállalat tartozik majd a hatáskörébe. Liszkay karrierjéről a régi Indexen írtunk részletesen.

A kormánypárti médiabirodalomban egyébként a nyár folyamán átrendeződést, forráskivonást lehetett látni. Ennek hátterét ebben a cikkben foglaltuk össze, megállapítva, hogy az óriási fideszes médiaportfólió lassan veszít a jelentőségéből a Facebook-propagandával szemben, ezért akár további karcsúsítások is elképzelhetők.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!