Széttépte Orbán és Putyin kézfogós fotóját a Sziget ukrán fellépője

2022. augusztus 15. – 21:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem a levegőbe beszélt Alina Pash, napjaink egyik legizgalmasabb ukrán rappere, amikor azt ígérte, különleges fellépéssel készül a Szigetre. Ígéretéhez híven a hétfő délutáni koncertjének fele tulajdonképpen kőkemény politikai kiállás volt Oroszországgal szemben.

Ennek részeként az Európa Színpadon széttépett egy fotót, amelyen Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin fogott éppen kezet, a koncert előtt azt skandáltatta a több száz fős közönséggel, hogy „Shame on Russia!”, később pedig a lebombázott Mariupolról, összedőlt épületekről és sebesült gyerekekről jelentek meg képsorok a kivetítőn. Egy ponton pedig ukrán fiatalok videóüzeneteit vetítették le a fesztiválozóknak.

Egy Tanya nevű, 37 éves nő például azt mondta, hogy először 2008-ban járt a Szigeten, és azóta még négyszer látogatott el a fesztiválra. „Táncoltam veletek a Kaiser Chiefsre, és zokogtunk Mando Diao dalaira is, akik a szíriaiaknak szentelték dalaikat. Ahelyett, hogy veled táncolnék a nagyszínpad előtt, most katonai egyenruhát keresek fiaink és lányaink számára.

Nap mint nap látom azokat a híreket, amelyekben Orbán Putyint és bűnözői rezsimjét támogatja. Ezt a háborút mi, ukránok biztosan megnyerjük, ti pedig, magyarok, úgy vonulhattok be a történelembe, mint az egyetlen európai ország, amely támogatja a gonoszt, támogatja Putyint és a bűnöző oroszokat”

– mondta.

Az utóbbi hónapokban nagyon sok orosz zenész koncertjét mondták le Európa-szerte az orosz–ukrán háború miatt. Az egyik legismertebb női techno-DJ, Nina Kraviz fellépését egy dortmundi, egy hágai és egy detroiti fesztiválon is törölték, alighanem azért, mert Kraviz nem állt ki a háború ellen, amivel sokak szerint hallgatólagos beleegyezését adta az invázióhoz. A Szigeten viszont felléphetett az orosz DJ – akinek a koncertjén végül pfujolás nem volt, hatalmas tömeg viszont igen –, és más orosz előadók is voltak még a felhozatalban. Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője májusban azt mondta, nem lesz kulturális embargó, oroszok és ukránok is felléphetnek majd.

Azt is hozzátette, hogy a Sziget továbbra is a béke mellett áll ki, és elítéli az orosz agressziót, valamint akciókkal és figyelemfelhívással is segítik az ukránokat.

Ez papíron jól is hangzik, Alina Pash viszont múlt héten színtiszta cinizmusnak nevezte, hogy Ukrajna támogatása mellett legimitálják az orosz előadókat is.

Pash múlt kedden a Facebookon azt írta, komolyan fontolgatta, hogy lemondja a szigetes koncertjét, de végül arra jutott, hogy nagyobb veszteség lenne Ukrajnának, hiányozna az ország hangja egy ekkora fesztiválról, miközben az oroszokét lehet hallani. Mint írta, ugyanebből a megfontolásból nem akart botrányt csinálni azután sem, hogy az összes ukrán fellépő és ukrán zenei szervezetek is arra kérték a szervezőket, hogy mondják le az oroszok koncertjeit.

A Sziget szerinte olyan fajsúlyos fesztivál, hogy a többiekhez hasonlóan ő is hasznosabbnak látta, ha fellép. Hozzátette viszont, hogy a madridi Mad Cool fesztiválon, ahol ugyancsak fellépett Nina Kraviz is – dacára annak, hogy Alina Pash és egy másik ukrán rapper, Alyona Alyona is lobbizott ellene a szervezőknél –, arról beszélt a közönségnek, hogy az orosz előadók nem valók a nemzetközi színpadokra, mert az ukránok elleni háború az orosz nép kollektív felelőssége, a Sziget kapcsán pedig azt írta, egy különleges koncerttel készül.

Fotó: Olvasónk
Fotó: Olvasónk

Pash azt is kiemelte, hogy ha az ideje engedi, elmegy néhány orosz előadó fellépésére, és mindent meg fog tenni, hogy szégyenkezésre késztesse őket az invázió miatt. Ez végül tényleg így is lett, a vasárnap feltöltött Insta-sztorijaiban külön kitért a Party Arénában egymást követő két orosz DJ-duó, a Phlegmatic Dogs és a Volac koncertjére, utóbbira pedig a sztorija alapján több más ukránnal együtt el is ment, hogy oroszokat elítélő táblákat tartsanak a magasba. A közzétett videón egy ukrán zászlós lány látszik, aki egy „Az oroszok gyilkosok, háborús bűnösök” feliratú táblát tart a magasba a közönség és a színpad felé is, és egy ponton be is mutat a két orosz DJ-nek. A videón emellett látszik még egy „Állítsuk meg Terroroszországot, mentsük meg a világot” feliratú tábla is.

Egy „Oroszország terrorista” feliratú tábla is feltűnt, és volt még legalább egy másik is, de mi csak az előbbit láttuk, azt is csak egy olvasónk képén. Ő azt is hozzátette, hogy a biztonsági őrök próbáltak beszélni velük, de kb. a koncert felében rendíthetetlenül tartották a táblákat. Pash egy másik sztorit is közzétett a táblákról, ahol ránézésre mindegyik látszott, de azt most már nem tudni, hogy pontosan mi volt rájuk írva, mert az Instagram gyűlöletbeszédre hivatkozva eltávolította ezt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!