Sosem lehetett biztos abban, hogy nem próbálják meg megölni a Sátáni versek miatt

Salman Rushdie regényei miatt is világszerte elismert és ünnepelt író, de hírnevéhez az is hozzájárult, hogy 1989 óta folyamatosan tartania kellett egy, a Chautauqua Intézetben bekövetkezett merénylethez hasonlótól. A sokáig bujkáló, most 75 éves irodalmár egy támadást már megúszott, és úgy tűnik, hogy az augusztus 12-ei késes támadásból is felépülhet. A nagy vitát kiváltó Sátáni versek című könyve, ha az ő életébe nem is került, mások meghaltak miatta.

A gyarmati korszak végén Indiában született, de Angliában felnőtt és sokáig ott alkotó Rushdie 1981-ben vált világhírűvé. Első könyve, az inkább sci-fi műfajába sorolható Grimusz még szinte visszhangtalan maradt 1975-ben, Az éjfél gyermekei című regénye kritikai és közönségsikert hozott neki. A legrangosabb brit irodalmi díjat, a Bookert is megkapta ezért a könyvéért, és nemcsak az angol nyelvterületet hódította meg vele. Könyveit számtalan nyelvre lefordították, így az 1980-as évek közepén már magyarul is olvasni lehetett a szerzőt. Az éjfél gyermekeiben népek, vallások, kultúrák keverednek, miközben Rushdie egy családtörténetbe ágyazza a gyarmati sorsból éppen csak kilépő India, Pakisztán és Banglades történelmét, és az ott élők viszontagságait, az oly sokaknál emlegetett mágikus realizmust felhasználva.

Az irodalmi díjakkal elhalmozott, majd később a lovagi címet is megkapó Rushdie negyedik regénye, az 1988 szeptemberében megjelent Sátáni versek vertek olyan hullámokat, amelyek máig hatnak:

Rushdie-t muszlim közösségek istenkáromlással vádolták meg.

Már magát a könyv címét blaszfémiának minősítették, hiszen a sátáni versek két olyan vers, amelyet Mohamed próféta eltávolított a Koránból, mert azokat hite szerint az ördög ihlette. Rushdie könyve ezen kívül azzal is támadási felületet adott, hogy az író az abban szereplő két prostituáltnak Mohamed feleségeinek nevét adta.

A Sátáni verseket először Indiában tiltották be, majd Pakisztánban került tiltólistára. Ezután több muszlim ország ugyanígy tett, majd többek között Dél-Afrikában és Venezuelában is indexre került Rushdie regénye.

A muszlim családba született író visszautasította az istenkáromlás vádját, szerinte regénye nem vallásellenes, csak a migráció által okozott megrázkódtatásokról szól, és kontextusából kiragadott dolgokra ugrottak rá kritikusai, de már nem tudta uralni az egyre elharapódzó indulatokat. Több európai nagyvárosban is tüntetések zajlottak ellene, majd 1989-ben az angliai Bradfordban muszlimok rituálisan elégették a Sátáni versek egyik példányát,

míg Mumbaiban, Rushdie szülővárosában 12 embert öltek meg a könyv miatt kitört zavargásokban.

Az iráni fővárosban, Teheránban kőzáport zúdítottak tiltakozók a brit nagykövetségre, de az író szempontjából ennél súlyosabb következményekkel járt, hogy 1989 februárjában az iráni legfőbb vallási vezető, Khomeini ajatollah fatvát hirdetett. Minden „bátor muszlimot” felszólított arra, hogy öljék meg Rushdie-t és azokat is, akik kiadták a könyvet. A fatva kihirdetéséhez minden valószínűség szerint személyes sértettség is vezetett, az író gunyorosan az ajatollah alakját is megrajzolta a Sátáni versekben. Az író fejére vérdíjat is tűztek, amely mára 3,3 millió dollárra hízott. Arra sem számíthatott, hogy majd elülnek az indulatok. Ennek részben az az oka, hogy fatvát csak az vonhatja vissza, aki kihirdette, de ez Khomeini pár hónappal későbbi halálával lehetetlenné vált. Igaz, hogy az iráni vezetés a nyugati diplomáciai kapcsolatok helyreállítása miatt 1998-ban már azt közölte, hogy nem támogatja az írói ellen hozott fatvát, de Rushdie sohasem lehetett biztos abban, hogy nem próbálják meg megölni.

A fatva kihirdetése után könyvesboltok is támadások célpontjaivá váltak, majd 1991-ben a Sátáni versek japán fordítóját, Igarasi Hitosit halálra késelték Tokióban. Az olasz fordítót is megkéselték, de Ettore Capriolot túlélte a támadást, ahogy a norvég William Nygaard is életben maradt, miután oslói otthona előtt rálőttek merénylők 1993-ban.

Rushdie a fenyegetések hatására visszavonult a nyilvánosság elől, rendőri védelmet is kapott, de 1989 augusztusában egy bombával őt is megpróbálták megölni. A könyvbe rejtett bomba viszont idő előtt felrobbant, így az a merénylővel végzett.

Az író több mint egy évtizeden át védett házakban élt, és a Joseph Anton fedőnevet viselte. Ezt a nevet két író, Anton Csehov és Joseph Conrad előtt tisztelegve hegesztette össze magának, és egy memoárt is megjelentetett az álnevét adva címnek.

Rushdie 2000-ben az Egyesült Államokba költözött, majd húsz évvel később az amerikai állampolgárságot is felvette. Nemrég éppen arról nyilatkozott, hogy mostanában kezdett hinni abban, hogy visszatérhet a normális életéhez. Ezt most felülírta az ellene elkövetett merénylet.

A részleges visszavonultsággal együtt Rushdie továbbra is sikerszerzőnek számított. Sorra jelentek meg regényei, esszéi és néhány gyerekkönyvet is írt. Ezek jó része magyarul is olvasható.

Az író a popkultúrába is bekerült. Egy interjújában maga említette meg, hogy olyan nézett sorozatokban is elhangzott a neve, mint a Cheers vagy a Seinfeld. Rushdie persze nemcsak referenciapontként, hanem valós szereplőként is feltűnt időnként egy-egy cameóra. A Bridget Jones naplójában például önmagát alakította, míg az Amikor minden változik filmben nőgyógyászként, dr. Masaniként láthattuk. Rushdie egyszer azt is mondta, hogy valószínűleg színész lett volna, ha nem vonzza annyira az írás, és már gyerekkorában is arról álmodozott, hogy hollywoodi filmekben szerepeljen.

Salman Rushdie 1998-ban a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt, majd 2007-ben is Magyarországra látogatott, mikor öt könyvét is kiadták egyszerre. Ekkor a Könyvesblognak adott interjúban azt mondta, hogy örül, hogy angol és amerikai egyetemeken már az irodalmi szemináriumokon tárgyalják a Sátáni verseket, és nem konfliktus menedzsment vagy vallástudományi órákon. „A sátáni versek minden egyetemi tanteremben jelen volt, kivéve az irodalom szemináriumokat. És most már ott van az irodalom tanszékeken is végre, ott, ahová való. Az emberek könyvként kezelik, mint regényt kritizálják és a saját érdemeiért olvassák. Sokan szeretik, sokan nem, ez egy könyv recepciójának a normális sorsa. A szomorú az, hogy évekig ez a könyv nem lehetett könyv, ez volt szlogen, botrány, erőszak forrása, és most már végre majd 30 év elteltével az lehet, ami” – mondta az író.