Meghalt Olivia Newton-John, a Grease sztárja

2022. augusztus 8. – 21:53

Másolás

Vágólapra másolva

73 éves korában meghalt Olivia Newton-John négyszeres Grammy-díjas angol–ausztrál énekesnő és színésznő, a Grease című musical sztárja – írja a BBC.

Olivia Newton-John hétfő reggel halt meg dél-kaliforniai otthonában, családja és barátai körében. Hosszú ideje küzdött mellrákkal. A színésznő 2017-ben fedte fel, hogy harmadszorra is rákot diagnosztizáltak nála, ami a gerincére is átterjedt. A rák elleni küzdelem, a természet- és az állatvédelem támogatójaként is ismert volt.

„Olivia több mint 30 éve a győzelmek és a remény szimbóluma, aki megosztotta velünk a mellrákkal kapcsolatos útját” – írta Facebook-odalán férje, John Easterling.

Olivia Newton-John 1948. szeptember 26-án született az angliai Cambridge-ben. A családja 1954-ben vándorolt ki Ausztráliába, miután apja a Melbourne-i Egyetemen kapott állást. Olivia itt kezdett el komolyabban foglalkozni az énekléssel. 1966-ban, egy angliai útja során rögzítette első kislemezét, majd 1971-ben az első szólóalbumát, az If Not For You-t – írja a Guardian.

Ő képviselte Nagy-Britanniát az 1974-es Eurovíziós dalfesztiválon, ahol a Long Live Love című dallal a negyedik lett. Ezután következett egy időszak a pályafutásában, amikor főként countrydalokat énekelt. 1977-ben ő kapta a Grease című musical egyik főszerepét, John Travolta párját alakította. Randal Kleiser filmje és a két színész ikonikus alakítása óriási siker lett, világszerte 366 millió dolláros bevételt hozott, míg a filmzenéje az év második legsikeresebb albuma volt az Egyesült Államokban. A Grease sikere világhírűvé tette, új fordulatot vett a pályafutása, ami az 1981-es Physical című albumban csúcsosodott ki.

Legismertebb dalai közé tartozik a Banks of the Ohio, a Let Me Be There, az If You Love Me, Let Me Know, az I Honestly Love You, a You're the One That I Want, a Xanadu és a Physical. Legismertebb filmszerepei Sandy Olsson volt (John Travolta oldalán) az 1978-as Grease-ben és Kira az 1980-ban bemutatott Xanadu musicalfilmekben.

John Travolta az Instagramon búcsúzott kollégájától és barátjától. Azt írta: „Drága Oliviám, mindannyiunk életét sokkal jobbá tetted. Hihetetlen volt a hatásod. Nagyon szeretlek. Találkozunk majd az út végén, és újra együtt leszünk mindannyian. Az első pillanattól kezdve, hogy megláttalak, és örökre a tiéd: a te Dannyd, a te Johnod!”.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!