Hajdú Péter, Dopeman, ByeAlex és Berki Krisztián tornász is búcsúzik Berki Krisztiántól

2022. május 6. – 15:19

Másolás

Vágólapra másolva

Ahhoz képest, hogy mennyire ismert, a közbeszédben mennyit szereplő celeb volt Berki Krisztián, az ismert emberek kevesen érezték úgy, hogy búcsút kell venniük tőle a közösségi médiában a halálhírét hallva. A futballistából lett médiasztár sok mindenkinek beszólt, volt, akikkel nyilvánosan is összeveszett, de azok szerint, akik közelről ismerték és kedvelték, Berki a magánéletben másképp viselkedett, mint a képernyőn.

Hajdú Péter, aki Berki Krisztián legutóbbi főnöke volt a Life TV-nél, a halálhír megjelenése után nem sokkal egy fekete-fehér közös képet posztolt a celebbel, és azt írta, nem talál szavakat.

„Csak nagyon kevesen tudják, hogy milyen jó gyerek voltál” – írta róla a Facebookon Szebeni István, a TV2 műsorvezetője, aki arra emlékezett vissza, amikor kisfiát Berki Krisztián tejberizzsel etette.

„A mai napon két, sokak számára megosztó és kérdőjeles ember is benyitott azon az ajtón, amin előbb vagy utóbb mind átlépünk. Az együttérzés talán a legesendőbbeknek jár leginkább. A szeretteiknek mindenképpen. Namaste” – írta a Facebook-oldalán Dopeman, és a szöveg mellé kiposztolta a Meztelenül mész című dalát is.

Megdöbbent Berki Krisztián halálhírén Gáspár Győző és ByeAlex is. Az X-Faktor mentora azt írta, nem ismerte az influenszert, mégis csak pislog, hogy mi történhetett.

Reagált a hírre Berki névrokona, Berki Krisztián olimpiai bajnok is. „Kétszer volt alkalmunk találkozni személyesen, akkor is az edzőteremben. Köszöntünk egymásnak, összemososolyogtunk és jó edzést kívántunk. Nem voltunk semmilyen kapcsolatban, de tudtunk a másikról. Ettől függetlenül megrázó és felfoghatatlan” – írta a tornász Facebook-oldalán.

Berki Krisztián felesége, Berki Renáta (Mazsi) és volt élettársa, nagyobb lányának édesanyja, Hódi Pamela nem posztoltak napközben sem az Instagramon, sem a Facebookon. Este aztán Hódi Pamela kitett egy posztot, amiben Berkitől búcsúzik és kéri a sajtót, legyenek tekintettel a család fájdalmára.

Berki Krisztián péntek reggel halt meg, a BRFK délelőtt sajtótájékoztatót tartott az eset helyszínén, a IX. kerületi Tinódi utcában, ahol megtalálták az influenszer holttestét. A BRFK megerősítette a Telex korábbi információját, hogy kábítószergyanús anyagot találtak a helyszínen. A rendőrség kábítószer birtoklása miatt indított büntetőeljárást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!