86 napig forgatják Rákayék 4,7 milliárdos, márciusi ifjakról szóló filmjét

2022. május 2. – 10:33

Másolás

Vágólapra másolva

Április 20-án kezdődött és összesen 86 napot ölel fel a Nemzeti Filmintézet által megszavazott sok milliárd forintnyi támogatással készülő Most vagy soha! c., márciusi ifjakról szóló film forgatása – írja közleményben a Nemzeti Filmintézet.

A filmről korábban azt írtuk, hogy az 1848. március 15-i eseményekről szóló film gyártására a Nemzeti Filmintézet (NFI) Filmszakmai Döntőbizottsága 4,5 milliárd forint támogatást szavazott meg. Ebből az összegből 2 milliárd forint egyedi kormányhatározat alapján nyújtott támogatás, amit Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójával indokoltak. Aztán bő egy héttel a forgatás előtt írtuk, hogy úgy tűnik, nem biztos, hogy elég a támogatás, hiszen az NFI újabb 200 millió forint támogatást ítélt oda Rákay Philip és társai Petőfi-filmjének.

A napi.hu azt írta, hogy az itthon forgatott filmek társaságiadó-kedvezményes támogatást vehetnek igénybe legfeljebb a költségvetés 30 százalékáig, így a Petőfi-film 4,7 milliárdos gyártási költségét nézve a gyártó 1,4 milliárd forintért vehet igénybe adókedvezményes támogatást, tehát összesen 6,1 milliárdot költhetnek a film előállítására.

A Nemzeti Filmintézet friss sajtóközleménye szerint a film forgatása a tervek szerint augusztus végéig tart, és több ezer statiszta dolgozik majd benne. A jeleneteket számos helyszínen, köztük a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumnál, az
Andrássy úton, a Budai Várban, valamint Sopronban, Esztergomban és Komáromban
rögzítik. A forgatás döntő helyszíneit, épületeit megjelenítő hányada a fóti NFI Stúdióban felépült életnagyságú díszletvárosban zajlik majd, ahol többek közt korhű, méretarányos formában kapott helyet pl. a Pilvax kávéház is.

A film főbb szereplői közül Jókai Mórt pl. kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tagja, Koltai-Nagy Balázs; Vasvári Pált a budapesti Nemzeti Színházban játszó Fehér Tibor; Irinyi Józsefet a Vígszínház színésze, Ertl Zsombor; Bulyovszky Gyulát a több hazai tévésorozatból (Barátok közt, Tanár, Drága örökösök) is ismert Molnár
Gusztáv alakítja majd. Petőfi Sándort a Jászai Mari-díjas Berettyán Nándor, míg feleségét, Szendrey Júliát a Színház-és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatója, Mosolygó Sára formálja meg.

A császári titkosrendőrséghez tartozó Farkast a Jászai Mari-díjas Horváth Lajos Ottó; a magyarországi császári-királyi főhadparancsnokságot vezető Léderer Ignácot a Kossuth- díjas Lukács Sándor játssza el. Landerer Lajost Szerednyey Béla alakítja, míg a tüntetők közé sodródó, Petőfi verseit is kiadó Emich Gusztávot Nagy Sándor
személyesíti meg a kamerák előtt.

A Most vagy soha! forgatókönyvét Kis-Szabó Márk, Rákay Philip és Szente Vajk írta, a produceri feladatokat pedig Csincsi Zoltán, Fülöp Péter, Kriskó László és
Rákay Philip látja el. A hazai mozipremier 2024 tavaszára várható, bár a cél az volt, hogy Petőfi születésének kétszázadik évfordulójára, vagyis 2023-ra a mozikba kerüljön.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!