Huszonnyolc év után új dalt adott ki a Pink Floyd, ezzel akarják támogatni Ukrajnát

2022. április 7. – 23:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Huszonnyolc év után új számmal jött ki a Pink Floyd, írja a Pitchfork. A Hey Hey Rise Up című dalban az ukrán Boombox zenekar tagja, Andrij Hlivnyuk énekel – a dalt pedig Ukrajnának ajánlják.

A klipből kiderül, hogy az ukrán énekes épp egy amerikai turnét tartott a zenekarával, amikor február 24-én Oroszország megindította az invázióját Ukrajna ellen. Az énekes azonnal visszatért Kijevbe, hogy beálljon a honvédek közé – és már az ukrán főváros főterén vette fel azt a videót, amin énekli az „Ó, a vörös kányabangiták a réten” című hazafias dalt.

Ezeknek a részleteiből vette fel a Pink Floyd a Hey Hey Rise Up című dalt március 30-án, a videóklipet pedig csütörtökön tették közzé. 1994 óta nem adott ki új felvételt a zenekar, a 2014-es The Endless River című album ugyanis a húsz évvel azelőtti stúdiófelvételek anyagaiból készült.

A most kiadott kislemez bevételeit az Ukrajnai Humanitárius Alapnak ajánlották fel. David Gilmour azt reméli, hogy a zenéjükkel minél nagyobb nyilvánosságot és támogatást tudnak szerezni az ukránok ügyéhez:

„Egyszerre szeretnénk erősíteni a humanitárius szervezetek támogatását, és erősíteni a morált is. Szeretnénk kifejezni támogatásunkat Ukrajna felé, és megmutatni azt, hogy a világ többsége szerint elfogadhatatlan, hogy egy szuperhatalom megszáll egy független, demokratikus országot, ami mára Ukrajna lett.”

A klipben megmutatják az orosz tankokkal fegyvertelenül kiálló ukránokat, a kijevi Majdanon álló függetlenségi szobrot, és bejátszásokat mutatnak mind a harcokról, mind a romokról, mind az ukrajnai menekültekről.

Nem ez volt az első lépése a legendás zenekarnak, hogy kifejezzék a szolidaritásukat Ukrajna felé: március közepén írták ki Twitteren, hogy minden, 1987 után kiadott szerzeményüket elérhetetlenné teszik digitálisan Oroszországban és a vele szövetséges Belaruszban.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!