Megjelent az első előzetes a májusban érkező új Marvel-filmhez, a második Doctor Strange-hez

2021. december 22. – 23:54

Másolás

Vágólapra másolva

Hat évvel azután, hogy bemutatták a Marvel-univerzum egyik legkülönlegesebb és legelvontabb képességekkel felruházott, az idővel, illetve a téridő szövetével babrálni képes főhősének történetét, várhatóan 2022 májusában, két hónapos csúszással mozikba kerül a második Doctor Strange-film, aminek magyar címe Doctor Strange az Őrület Multiverzumában. A filmhez szerdán adták ki az első, csaknem kétperces hivatalos előzetest.

A teaser azzal kezdődik, hogy az első részből megismert Wong mester – aki annak idején bevezette a doktort a mágusok titkába – azt mondja: ne csináld meg azt a varázslatot, mert túl veszélyes, megzavartuk a téridő stabilitását. Majd előkerült a Strange-szuperhősség kulcsfogalma, a multiverzum, amikor elhangzik: „a multiverzum egy olyan fogalom, amiről ijesztően keveset tudunk”.

A doktort, akit ezúttal is Benedict Cumberbatch alakít, ezután az életét az első részben megmentő Mordo figyelmezteti arra, hogy nem maradhat büntetlenül az, hogy a valóságot meggyalázta, és egy furán megszűnni tűnő városrészlet illusztrálja, mire is gondolhatunk. Az előzetesben emellett Doctor Strange – aki az új Pókember-filmben is fontos szerepet játszik azzal, hogy az univerzumot összevissza babrálja – segítséget kér Wandától, a Skarlát boszorkánytól, kettéhasít egy buszt, majd Mordo szembesíti azzal, hogy az univerzumunkra a legnagyobb veszélyt éppen ő jelenti.

Az előzetest a publikálása óta több mint hatmillióan látták a Youtube-on, és több mint 630 ezren lájkolták. Az első Strange-filmnek az IMDB-n 7,5/10-es értékelése volt, a 661 ezer szavazó majdnem egyharmada 8-ast adott rá (az új Pókember most 225 ezer szavazat után 9-esen áll).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!