Sokmilliárdos adósságot hagyott maga után, de most visszatér az Alexandra

Legfontosabb

2021. december 10. – 09:17

Sokmilliárdos adósságot hagyott maga után, de most visszatér az Alexandra
Az Alexandra könyvesháza Budapesten, a Nyugati téren 2017. január 19-én – Fotó: Marjai János / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Négy évvel azután, hogy a csődjével megrengette a könyvpiacot, és többmilliárdnyi tartozást hagyott maga után, ismét erősít az Alexandra. A pécsi cég az elmúlt hetekben visszaszerezte az alexandra.hu online felületet, új könyvesboltot nyitott, és „a név kötelez” szlogennel ünnepli a visszatérést. A könyves szakmában ez sokaknak nem tetszik, nekik a cégvezetéstől eltiltott Matyi Dezső lánya által irányított Alexandra azt üzeni, hogy a kemény munkának mindig meglesz a gyümölcse, és ne a múlttal foglalkozzanak.

Ismét önálló könyvesboltja van a saját városában a pécsi székhelyű Alexandrának. A baranyai megyeszékhely belvárosában pár hete nyílt meg az új üzlet, de a néhány éve még meghatározó könyvkereskedelmi és kiadócsoport más szegmensben is terjeszkedik. Visszaszerezték az alexandra.hu domént, mostantól az ő kezükben van az itt zajló online kereskedelem is.

„A név kötelez”

– ezzel a szlogennel adott hírt a fejleményekről az Alexandra, jelezve, hogy „végre ismét a kiadócsoporthoz tartozik a teljes Alexandra brand”. A bejegyzést illusztráló fotón a kiadót vezető Matyi Alexandra édesapjával, az Alexandra-csoportot alapító, a szakmában kétes megítélésű Matyi Dezsővel szerepel együtt. Matyi Dezső évek óta nem szerepel a nyilvánosságban – azóta, hogy az Alexandra céghálózatának nagy része 2017-ben csődbe jutott.

Négy éve mentek csődbe, a nyomozás gyanúsításig sem jutott

Az Alexandra meghatározó szereplője volt a magyar könyvpiacnak, a piac közel harmadát tudhatták a magukénak, kiadóik mellett az online és offline kereskedelmük is megkerülhetetlen volt. Több mint 80 boltjuk működött az országban, voltak könyvpalotáik, az országos hálózatuk az egész szegmenst átfogta. Szakmai hírük azonban elég rossz volt, elsősorban azért, mert rendszeresen csúsztak a szerződéses kifizetésekkel, akár hónapokat, fél éveket is. A kívülállóknak mégis váratlan volt a 2017-es csőd, ami után több száz kisebb könyvkiadónak maradtak adósai, emiatt sokan kerültek súlyos helyzetbe. Akkor sokan tartottak attól, hogy az Alexandra-csődbe az egész magyar könyvszakma bele fog rokkanni. Bár a piac összességében jobban jött ki a sokkból, mint előzetesen gondolták, főleg a kisebb szereplőknek ez így is súlyos csapást jelentett.

Az Alexandra saját narratívája szerint azért kerültek annak idején lehetetlen helyzetbe, mert az átvilágításukra felkért cég átverte őket, másoknak adta bérbe az ő üzleteiket, miközben 3,8 milliárd forinttal tartoztak nekik – a másik oldal szerint Matyi Dezső vett ki szabálytalanul pénzt az üzletekből. Matyi több részből álló cégbirodalmának legnagyobb vállalata, a Pécsi Direkt Kft. a csődje után 11 milliárd forint tartozást hagyott maga után. Az utcai árusból lett könyves üzletember eleinte azt állította, hogy a kiadók felé fennálló tartozásaikat a nagykereskedelemmel foglalkozó másik cége, a Könyvbazár Kft. fogja rendezni, de aztán hamarosan ez a cég is arról tájékoztatta a kiadókat, hogy az átvett könyveik után nem tud fizetni. A végfelszámolás tudomásunk szerint azóta sem záródott le.

Az Alexandra Károly körúti könyvesháza 2017. január 19-én – Fotó: Marjai János / MTI
Az Alexandra Károly körúti könyvesháza 2017. január 19-én – Fotó: Marjai János / MTI

Az Alexandra-csőd miatt több feljelentés is született, négy év alatt azonban az ügyészség a gyanúsításig sem jutott el. A Fővárosi Főügyészség a nyomozás jelenlegi állásával kapcsolatos kérdésünkre azt válaszolta, hogy a nyomozás továbbra is felderítési szakaszban van. Tájékoztatásuk szerint a nyomozás „sikkasztás úgynevezett egyszerű gyanúja miatt” zajlik. Ilyen esetben a nyomozásnak a büntetőeljárási törvény szerint nincs határideje.

Az Alexandra mostani visszatérése ezért sokakat dühít a magyar könyvkiadók között – pedig valójában soha nem is tűntek el teljesen. Az Alexandra kiadói csoportja, ami szervezetileg független volt a csődbe jutó kereskedelmi szegmenstől, tovább működött. Az Alexandra Kiadó néhány, magyar szinten sztárszerzőnek számító írót is megtartott, illetve leigazolt, náluk jelennek meg például Frei Tamás könyvei, és a csoporthoz tartozik a tinilány-irodalomban rendkívül népszerű Leiner Laura regényeinek kiadója is. Szintén az Alexandra-csoporté a minőségi irodalommal foglalkozó Európa Könyvkiadó.

A könyvüzleteknek más sorsuk lett, 2017 után az Alexandra boltjainak többségét átvették a versenytársak, az Alexandrának most csak öt kisebb saját márkaboltja van. A legjobb helyen lévők többségét a Libri vette át, számszerűen pedig a Líra üzemeltette tovább a legtöbb kereskedelmi egységet. A magyar könyvpiac óriásai tehát tovább bővültek, és hosszabb távon sokak szerint nem jártak rosszul az Alexandra bedőlésével, amivel a saját online kereskedelmi rendszerük is nyert. A sokak szerint egészségtelen szerkezetű magyar könyvpiac az események hatására azonban még tovább koncentrálódott. Ma már a Libri a teljes piac több mint felét uralja, miközben az MCC résztulajdonszerzésével kormányközeli szereplők is bevásárolták magukat a feltételeket diktálni képes vállalatbirodalomba.

A karácsonyi csúcs előtt vették vissza az online kereskedelmet

Tíz, jellemzően kevésbé kedvező adottságú Alexandra-boltot a Könyvmolyképző Kiadót vezető Katona Ildikó Bookangel Kft.-je vitt tovább. Bár az Alexandrának rossz híre volt a könyves szakmában, a vásárlók között a csőd vélhetően nem okozott akkora érzelmi törést, az üzletek pedig népszerűek és bejáratottak voltak. Nem mindegyiket sikerült azonban gazdaságosan üzemeltetni: négy átvett bolt azóta be is zárt, köztük a budapesti Nyugati téren az ötemeletes könyvpalota, aminek nem lehetett kitermelni a költségeit.

Abban, hogy az Alexandra-boltok egy része már csak vitte a pénzt, általánosabb folyamatok is benne vannak. Azok az üzletek, amelyek egy országos hálózat részeként még üzemképesek voltak, önmagukban már nem feltétlenül álltak meg saját lábon, és a vásárlói szokások is változtak: egyre inkább a nagyobb plázákban lévő könyvesboltok a meghatározóak, a járvány hatására pedig nagy löketet kapott az online kereskedelem is a hagyományos rovására.

„Olyan helyzetben kellett dönteni, amikor az egyik legnagyobb könyvpiaci szereplő esett ki. Az Alexandra bedőlése a könyvszakmának is nagy veszteség volt, és az olvasók számára is fenyegető volt, hogy megszűnnek a kedvelt könyvesboltjaik. Független kiadóként egy vadul koncentrálódó piacon úgy gondoltuk, hogy akkor van nagyobb biztonságban a munkánk, ha kereskedésünk is van” – mondta most a Telexnek Katona Ildikó. Ő akkor a boltok mellett megszerezte az alexandra.hu domént is, ahol azóta a saját online könyvkereskedelmi rendszerét üzemeltette. Mindezt előremenekülési stratégiaként írja le: szerinte a könyvszakmában olyan szintű gravitáció van, a kisebb szereplők annyira ki vannak szolgáltatva, hogy „csak az olvasók önálló elérése, a szokásaik megismerése és a speciális kiszolgálásuk a járható út”. Utólag úgy látja, talán igazuk volt azoknak, akik szerint hiba volt megőrizni az Alexandra nevet, mert a brand túlságosan sérült a csőd és a cég renoméja miatt. Ők mostantól Aranybagoly néven folytatják, és olyan újításokban gondolkodnak, amelyek az olvasás népszerűsítését is szolgálják.

Most azonban szinte egyik napról a másikra az alexandra.hu is visszakerült az Alexandra-csoporthoz, vagyis ezután azt szintén Matyiék működtetik, és az odaszokott vásárlók miatt ez már értékesebb felület, ha nem is közelíti meg a 2017 előtti, többmilliárdos értékét. A doménre szóló szerződés határozott idejű volt, így Katona Ildikó elmondása szerint az valamikor mindenképpen visszakerült volna a pécsi céghez. Az, hogy ez már most, a könyvkereskedelemben kiemelkedőnek számító karácsonyi szezon előtt megtörtént, váratlanul és súlyosan érintette – a szerződés felmondását elmondása szerint az Alexandra egy közelebbről nem részletezett banális hiba miatt tudta elérni. Az alexandra.hu korábbi vásárlói ezentúl az aranybagoly.hu-n érik el az eddigi online kereskedést, januártól pedig a korábban Alexandra néven működő könyvesboltok is Aranybagoly könyvesboltok lesznek.

Matyi Alexandra és Matyi Dezső az Alexandra-csoporthoz tartozó Moobius.hu oldal karácsonyi köszöntőjén – Forrás: moobius.hu
Matyi Alexandra és Matyi Dezső az Alexandra-csoporthoz tartozó Moobius.hu oldal karácsonyi köszöntőjén – Forrás: moobius.hu

„Ezzel visszakerült a teljes brand a kiadói csoporthoz, így jobban tudunk az olvasókkal kommunikálni. Mostantól, ha azt mondják, hogy Alexandra, az már mind valóban mi vagyunk” – mondta a Telexnek az Alexandra ügyvezetője, Matyi Alexandra. Az Alexandra-csoport az ő nevét viseli, Matyi Dezső annak idején a lányáról nevezte el a könyves cégcsoportot, és három éve hivatalosan is ő vette át a céget. Maga Matyi Dezső jelenleg is el van tiltva a cégvezetéstől, korábbi vállalatbirodalma maradéka különböző családtagjai nevén van. Matyi Alexandra elismeri, hogy édesapja szokott neki tanácsokat adni könyves kérdésekben: „Ha szükségem van rá, itt van mellettem, de neki már más dolgai vannak az életben, a könyvkiadást és a kapcsolódó tevékenységeket már én csinálom” – mondta a Telexnek.

„Mindig azon leszek, hogy megháláljam édesapámnak azt a gesztust, hogy rólam nevezte el a céget”

– fogalmazott.

„A munka mindig megtérül” – biztatja a könyveseket a milliárdos tartozást hagyó Alexandra vezetője

Az Alexandra-örökség továbbvitelét nem mindenki nézi hasonló örömmel. „Az Alexandra-csőd miatt a könyves szakmát négymilliárd forint kár érte, ki lehet jelenteni, hogy itt valaki ellopta a pénzt. Most pedig azt látjuk, hogy a Matyi-féle cégbirodalom folytatja a pályafutását, mintha mi sem történt volna” – mondja Galambos Ádám, a Magyar Könyvkiadók Érdekvédelmi Szövetségének (MKÉSZ) elnöke. A kisebb független kiadókat tömörítő szervezetet 2017-ben, éppen az Alexandra-válság után hozták létre. Mint Galambos mondja, többeknek akkor fel is kellett függesztenie ideiglenesen a tevékenységét az Alexandra kifizetetlen számlái miatt, volt, aki az Auchanba ment árufeltöltőnek. Az MKÉSZ demonstrációkat szervezett, és feljelentéseket is tettek, Galambos pedig felháborítónak tartja, hogy négy év után sehol nem tart az ügyük. Ő úgy gondolja, hogy az Alexandra-csoportnak a bevételeiből kellett volna a könyvkiadókat kompenzálnia. Azt is elvárta volna, hogy a nagy könyvkiadók a történtek után bojkottálják az Alexandrát, ez azonban szintén illúzió maradt:

„Nincs szolidaritás, úgy látszik, ebben az országban mindent meg lehet csinálni”

– mondta a Telexnek a MKÉSZ elnöke.

Galambos Ádám, a G-Adam kiadó (és Szalontai Attila, az Elektro Press Stúdió képviselője demonstrál az Alexandra Nyugati téri könyvesházánál 2017. február 17-én – Fotó: Balogh Zoltán / MTI
Galambos Ádám, a G-Adam kiadó (és Szalontai Attila, az Elektro Press Stúdió képviselője demonstrál az Alexandra Nyugati téri könyvesházánál 2017. február 17-én – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Az Alexandra-bojkott a gyakorlatban nehezen lenne kivitelezhető: a forgalmazók saját érdekeikkel mennének szembe, ha nem árusítanának olyan népszerű könyveket, mint A Gyűrűk Ura sorozat, csak azért, mert az az Alexandra-csoporthoz tartozik. Az alexandra.hu oldalon is megjelennek a nagy rivális kiadói csoportok kiadványai, ott vannak már a Líra könyvei is. A kiadók, ha akarnák, sem tudnák könnyen megakadályozni, hogy a könyveik megjelenjenek az Alexandránál, hiszen egy közbeiktatott könyvterjesztő annak adja tovább a könyveket, akiknek akarja.

„Bár formálisan ez már nem Matyi Dezső cége, a szakma egy része érthető módon ideges az Alexandra aktivitását látva. A kapitalizmus azonban úgy működik, hogy ha valakinek van áruja, akkor azt árulni is fogják” – fogalmazott a Telexnek Gál Kati, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnök-igazgatója. Mint hozzátette, egy bojkott megszervezésének jogi akadálya is van. „Folyamatban lévő jogi eljárás alatt az Egyesülés csak etikai fenntartásainak adhat és ad is hangot rendszeresen. Reméljük, hogy a hatóság mielőbb mindkét cég – Pécsi Direkt, Könyvbazár – felszámolásának végére ér, a büntető feljelentések beérnek, perek lezajlanak és a károsultak számára hosszú idő után megnyugtató ítéletek születnek. Addig is a kiszolgáltatott írók, szerkesztők, fordítók, kiadók várakozni kényszerülnek, az optimisták reménykedhetnek, hogy valaki majd egyszer kifizeti a cég tartozásait.”

Az Alexandra vezetőit is megkérdeztük, hogy tervezik-e a kiadói csoport bevételeiből kompenzálni a károsult kiadókat, fordítókat, szerkesztőket, könyves szakembereket. Matyi Dezső a megkeresésünkkor a lányához irányított, Matyi Alexandra pedig azzal hárította el a kérdést, hogy ő a 2016-os dolgokban nem illetékes nyilatkozni, különben is, ők is károsodtak akkor, nemcsak más kiadók. „A könyvkiadók egy része még mindig arra apellál, abból él, hogy a 2016-os eseményekre hivatkozik. Az Alexandra szenvedte el a legtöbb veszteséget, de kemény munkával helyre tudtunk állni. Nagyon kívánom a többieknek is, hogy ezt ők is el tudják felejteni, és ne a múltból táplálkozzanak. A befektetett munka mindig megtérül” – mondta az Alexandra-csoport vezetője.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!