Eperjes Károly: „A Hídember után megüzenték, hogy ilyen fideszes g...ket nem akarnak a vásznon látni”

„Én senkire nem dobok követ, aki ott bent aláírt, vagy aláíratott. Az álljon meg az Isten előtt, aki önként, dalolva aláírt vagy aláíratott”

– többször is elhangzó, az ÁVH-val, szocialista állammal való együttműködésre utaló kulcsmondat ez Veiszer Alinda Eperjes Károllyal készült interjújában. (A teljes, több mint egyórás felvételt ezen a linken tudja megnézni egy jelképes támogatásért cserében.)

Eperjes a Magyar Passió című új filmjéről, és ezzel összefüggésben a családi keresztény hatásokról és a megbocsátás fontosságáról beszélt hosszan, arról, hogy két pap nagybátyját is elvitték az ötvenes években, közülük az egyik disszidált is. Elmesélte, hogy a filmben több jelenet is a családjával történt meg, például az, amikor egy illegális Trianon-megemlékezést az ÁVH-sok vízágyúval próbálnak szétverni, de az emberek nem tágítanak, rendületlenül állnak a virágból meglepetésként a papnak kirakott Nagy-Magyarország mellett.

A színész-rendező által többször is említett kulcsmondat az elhurcolt pap nagybátyjától származik, és a műsorvezetővel arra jutnak a beszélgetés egy pontján, hogy ez az egész film központi mondanivalója: aki kényszer hatása alatt cselekedett, annak meg kell bocsátani. Sőt, még annak is meg lehet, aki önként tette a dolgokat, de később bocsánatot kért, ha „van töredelem”.

A bocsánat fontosságáról, az irgalmas szeretetről, a saját életében is erre való törekvésről szóló gondolatmenetre fűz rá ekkor Eperjes azzal, hogy ő annak is megbocsátott, aki megüzente a Hídember után, hogy az akkori kurzus nem akarja őt és még két színészt a vásznon látni. Egész pontosan úgy szólt az üzenet, hogy „ezeket a fideszes géket nem akarjuk látni”.

„Amikor egy benzinkútnál találkoztam vele, megöleltem”,

mondja Eperjes. Azt nem mondta el, hiába kérdezte Veiszer, hogy kiről van szó, „hogy neki is legyen lehetősége bocsánatot kérni, mielőtt eltávozik”. Annyit árult el, hogy „valaki mondta ezt valakinek, az átadta valakinek, az pedig nekem”.

A Hídember, a besúgás és a megbocsátás kapcsán szóba kerül Szabó István is, aki tanácsokat adott az egyébként kilencszer átírt forgatókönyvben Eperjes Károlynak. Ismert, hogy Szabó ügynök volt a szocializmusban, „beszervezték, én inkább így mondanám”, veszi át a szót ekkor műsorvezetőtől Eperjes.

Elmeséli, hogy Szabó Istvánt két másik barátjával együtt elkapták 56-ban, mert főiskolásként filmezték-fotózták a történéseket. Amikor az egyik barátot vitték vallatni, és beszervezni, akkor a földön ott látta a vérben fekvő, megvert Szabó Istvánt. Szabó azt mondta Eperjesnek később, hogy ő erre nem is emlékezett.

Eperjes azt mondta, „hogyne állnék ki egy ilyen ember mellett, hát ő áldozat”. Aztán azzal folytatta, nem lehet véletlen, hogy Szabó Istvánt addig „nem is bántották”, azaz addig nem hozta senki nyilvánosságra a besúgó múltját, amíg a 2005-ös Rokonok című filmjében nem szerepeltette Eperjest.

Arra a felvetésre, hogy a mostani kurzusban is margóra vannak téve művészek, és vajon mit lehetne tenni, hogy megszűnjön ez a jelenség, Eperjes azt mondta,

„vissza kéne találni a zsidó-hellén-keresztény kultúrához. Mert az a kultúra, a többi csak civilizáció. És ehhez nincs más út, mint az irgalom”.

A film angol címe is Mercy, irgalom, teszi hozzá, mert ha benne lenne, hogy Isten, vagy Krisztus, akkor valószínűleg az emberek nem mennének be a moziba.

Eperjes azt is mondja a filmről, hogy nem esett neki jól először, hogy kurzus- illetve propagandafilmnek nevezték egyesek a Magyar Passiót, de a lánya mondta neki, hogy „apa, ne mérgelődj, megnézték. Észrevették, hogy ez propaganda. Ez a Jézuska kurzusa, csak ők így hívják. Ez misszió”, mondta a lánya, Eperjes pedig ezt elfogadta.

A színész úgy véli, hogy a Hídember nem volt kurzusfilm, hanem a magyar filmezésnek óriási lemaradása van, hogy vászonra vigye az „igazi nagy történelmi pillanatokat jól”. A Hídembert azért bántották Eperjes szerint, mert felmutatta, hogy az akkori erőviszonyok ugyanolyanok, mint a mostaniak. „Mindig a nemzetnek van egy része, ami a nemzetért él, és van egy, ami a nemzetből él”.

Eperjes épp belekezdene egy gondolatba, hogy Bereményi Gézát is megbüntették a Hídemberért, mert azóta nem csinált filmet, amikor Veiszer elmondja neki, hogy Bereményi épp neki mondta el, hogy a fideszes Várhegyi Attila tiltotta le őt a Petőfi-tévéfilmről. Eperjest ez láthatóan megrázza.

„Gratulálok, brávó. Brávó. Brávó”,

mondja maga elé meredve, a kezét tördelve, vizet kortyolva. Aztán azt mondja, bizonyos értelemben ez nem lepi meg, de nem folytatta a gondolatot, hiába próbálta belőle a műsorvezető kihúzni, hogy mire utal.

Aztán visszatérnek arra, hogy Eperjes szerint a Nemzeti Filmintézet élén Káel Csaba helyesen teszi, hogy a restanciát igyekszik behozni a történelmi filmek, a „helyes identitást erősítő” filmek terén. A helyes identitás pedig „Isten, család, haza, egység”. Szerinte az amúgy egykor szintén félretett Káel nem akar bosszút állni, mert „nem az a típusú gyerek”.

Hogy mi van akkor, ha valakinek az identitásában nincs Isten, vagy épp homoszexuális, mint mondjuk Nádasdy Ádám, a magyar kultúra fontos szerepelője, az Isteni színjáték újrafordítója, hogy akkor lehet-e jó hazafi valaki, Eperjes azt a választ adja, hogy ő az Isteni színjátékot inkább Babitscsal olvassa.

A „kurzusalkotók” téma később ismét előjön, akkor épp Szász Jánossal kapcsolatosan, aki most nem csinálhat filmeket, és külföldre költözött. Eperjes azt mondta, amikor Szász otthonát rendőrök szállták meg, ő azonnal felhívta Szászt, és támogatásáról biztosította, „de azt, hogy le akarta forgatni a Hunyadiját, azt nem tartottam normálisnak. Elmondtam, hogy ez ártalmas”. Hogy pontosan mi, arra azt mondta, hogy a forgatókönyvet kontextusában kell ehhez látni.

Eperjes végül arra jut, hogy joga van egy filmes bizottságnak megmondania, hogy mit lehet közpénzből leforgatni és mit nem, és ha a forgatókönyv szembemegy a „nemzeti alaptörvénnyel”, akkor jogos, hogy nem forgatják le. Például szerinte a család az férfi és nő szeretetszövetsége, és ha ezzel szembemegy egy forgatókönyv, akkor ott „nem normális anomália van”.

„Embereket üldözni, akár a hitük miatt, az bűn. De a filmtámogatásban most nem látok bűnt”,

mondta Eperjes, hozzátéve, hogy most is teljesen különböző magyar filmek mennek a mozikban, a Post Mortem, az „Elakármicsoda”.

Utóbbi filmről, az Elkxrtukról nagyjából 2-3 mondat erejéig esik szó az interjúban: Veiszer azt mondta, szerinte nem állnak egymással szemben ideológiailag a Magyar Passióval, mire Eperjes meglepődik, visszakérdez, hogy miért, és azt mondja, hogy már a címében is „hány gyerek látja kiplakatírozva”, miközben ő rengeteget gondolkodott, hogy mi a legfinomabb cím, amivel a Magyar Passió használható. És még sincsenek kint a plakátok, még a moziknál sem, jegyzi meg a színész.

Eperjes azt mondta, nem ideológiai döntések vannak, hanem „ízlés-alapproblémák vannak”. Az ő társadalmi elkötelezettsége nem megkérdőjelezhető, de ha a „győri színházi pályázatomat nézzük, ha a Nemzeti Színházban való létemet nézem, én az utóbbi időben annyi pofont kaptam, isten mentsen az ilyen barátoktól, szokták mondani”.