Herendi Gábor szerint Lajos Tamás producer miatt van feketelistán, Lajos szerint ez üldözési mánia

2021. november 4. – 17:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Herendi Gábor rendező szerint Lajos Tamás filmproducer, a modellváltáson átesett Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumi tagja az oka annak, hogy ő nem kaphat támogatást a filmjeihez a Nemzeti Filmintézettől, és az elmúlt két évben hat filmjét kaszálták el, erről beszélt a 168 Óra Keljfeljancsi című műsorában.

A témát a műsorvezető vezette fel, amikor azt mondta, információi szerint Herendi konfliktusának gyökere Lajos Tamással való kapcsolatában rejtőzik, aki átmenetileg a Kincsem producere volt, és aki szerinte úgy érzi, a filmet „kicsavarták a kezéből”. Herendi erről azt mondta, a filmet Lajos azért adta el Andy Vajnának, mert meghalt a producertársa, és egyedül nem akarta megcsinálni. Vajna végül Herendinek és Hutlassa Tamásnak adta a projektet. Herendi most azt mondta, máig nem érti, miért van feszültség közöttük, és miért reagált úgy Lajos Tamás a sokadik hívására, hogy kérjen támogatást a freeSZFE-től.

Herendi azt is mondta, valaki arra a kérdésre, hogy ő feketelistán van-e a filmintézetnél, azt felelte, igen, és Lajos Tamás hatása érződik az elutasítás mögött. Arra a kérdésre, hogy Lajos Tamás egyáltalán hogy lehet hatással a filmintézet döntéseire, ha nem is tagja, Herendi azt mondta: „Lajos befolyásos ember, a Filmalapban dolgozók pedig nehezen nyílnak meg, nemigen válaszolnak a nekik feltett kérdésekre.”

Herendi állításairól megkérdeztük az érintettet, Lajos Tamást, aki a Telexnek röviden azt mondta, „hagyjuk ezt a hülyeséget”, Herendinek „üldözési mániája van”, majd hozzátette, hogy ő nem tagja a filmintézetnek, hanem egy független producer. Lajos végül azt is mondta, a szakmai vitákat szakmai körben kell megbeszélni, nem pedig a sajtóban.

Herendi azt is mondta, mindezek hatására döntötte el, hogy leforgatja a Bűnös város című filmjét, amiről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!