Napokkal a halálos lövés előtt kétszer is véletlenül sült el fegyver Alec Baldwin filmjének forgatásán

2021. október 23. – 22:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Napokkal a halálos lövés előtt két alkalommal is véletlenül, éles lőszerrel sült el fegyver az Alec Baldwin főszereplésével készülő Rust című film forgatásán, írja a New York Times. Két stábtag főként emiatt, a rossz munkakörülmények és a fegyveres balesetek miatt mondott fel napokkal a tragédia előtt.

A lapnak név nélkül nyilatkozó korábbi stábtagok panaszt is tettek a forgatások felügyelőjénél a helytelen biztonsági gyakorlat miatt. A filmes szakemberek néhány órával a tragikus baleset előtt mondtak fel a produkcióban, és a súlyos biztonsági hiányosságok mellett más körülményekkel kapcsolatban is voltak kifogásaik.

Larry Zanoff, a „Django Unchained” forgatásán fegyverkezelőként dolgozó szakértő arról beszélt a lapnak, hogy ha egy forgatáson véletlenül elsül egy fegyver, akkor azonnal vizsgálatot kell indítani, hogy kiderüljön, a fegyver hibás volt-e, vagy rosszul kezelték. Ha azt állapítanák meg, hogy rosszul kezelték, akkor a produkcióban megerősítenék a biztonsági protokollokat, és esetleg eltiltanák a kezelőt a lőfegyverek használatától. Egyelőre nem világos, hogy az október 16-i incidensek után került-e sor ilyen vizsgálatra.

Az Independent arról ír, hogy Baldwin kaszkadőre és egyben dublőre volt az, akinek a kezében korábban kétszer is véletlenül, éles lőszerrel sült el fegyver. A brit lap azt írja, a biztonsági aggodalmakról a producereket is tájékoztatták.

Alec Baldwin, aki egyben a film egyik producere is, korábban közölte: őt nem értesítették biztonsági problémákról. „Bár nem értesültünk semmilyen hivatalos panaszról a forgatáson használt fegyverek vagy kellékek biztonságával kapcsolatban, a forgatás leállása alatt belső vizsgálatot fogunk végezni az eljárásainkról” – áll a filmet gyártó Rust Movie Productions közleményében. Emellett továbbra is együttműködnek a Santa Fe-i hatóságokkal a nyomozás során, és mentálhigiénés segítséget nyújtanak a színészeknek és a stáb többi tagjának is. Ebben a cikkünkben részletesen írtunk a Baldwin-eset tapasztalatáról, hogy miért nem lehet lefaragni a protokollból.

Baldwin korábban közölte, természetesen mindenben együttműködik a hatóságokkal, és kapcsolatban van a baleset áldozatául eső operatőr, Halyna Hutchins családjával is. „Megszakad a szívem a férjéért, a fiukért és mindazokért, akik ismerték és szerették Halynát” – mondta.

A sors kegyetlen fintora, hogy a Rust, azaz Rozsda című film egy véletlen gyilkosságról és annak utóéletéről szól, illetve szólt volna, a forgatást ugyanis a történtek után bizonytalan időre felfüggesztették.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!