Kásler Miklós 45 millió forintot csepegtetett a Karthago zenekarnak

2021. október 22. – 16:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Negyvenöt millió forintos támogatást kapott a Karthago együtteshez köthető Karthago Media Kft. Kásler Miklós emberminisztertől, írja a 444.hu.

A Nemzeti Kulturális Alap honlapján közzétett adatsor szerint a miniszteri keretből Kásler

  • 20 millió forintot a „Máté Péter emléklemez kiadására és videóklip gyártására”,
  • 25 millió forintot az „In Memoriam Máté Péter & a Karthago nagykoncert megvalósítására” adott.

A Karthago március 15-én kitüntetést is kapott Káslertől, a tagok könnyűzenei előadóművészi tevékenységük elismeréseként Máté Péter-díjat kaptak. Az elismerés oklevéllel, pénzjutalommal (körülbelül 1,16 millió forint) és nyugdíj-hozzájárulással járt, utóbbi a Magyar Művészeti Akadémiától, írja a lap.

Kásler korábban Zalatnay Saroltának is juttatott 10 millió forintos állami támogatást egy életmű-koncertkörútra, októberben aztán újabb 2,5 millió forintot, akkor már „életmű-összefoglaló kiadványok kiadására”. Zalatnay visszautasította azokat a feltételezéseket, hogy a pénzt azért kapta, mert aláírta a kormány Stop, Gyurcsány!, Stop, Karácsony! elnevezésű petícióját.

Az NKA alá tartozó Könnyűzene Kollégiuma az év elején is kiosztott pár milliót, magának meg a haveroknak. Erről itt írtunk bővebben.