Palik László otthagyja az Exatlont és a TV2-t is

2021. október 18. – 12:16

Másolás

Vágólapra másolva

Sokéves távollét után 2019-ben a TV2 képernyőjén tért vissza a tévézésbe Palik László egykori sportriporter, a Hungaroring Zrt. volt elnöke, ám most, három évaddal később kiszáll a műsorból, nem vezeti tovább az Exatlon Hungaryt, és a TV2-től is távozik – írja közleményében a csatorna.

„Az Exatlon Hungary-nak nagy szerepe volt a TV2 újrapozicionálásában” – idézték a közleményben Fischer Gábort, a TV2 Csoport programigazgatóját, aki azt is elmondta, hogy a műsor révén sokat javult a főműsoridős átlag, és az Exatlon markáns eleme lett a brandnek, ez pedig Paliknak is köszönhető. „Én személyesen is sajnálom a döntését, de sok sikert kívánok a jövőbeni terveihez” – fűzte hozzá Fischer.

Palik László köszönte a lehetőséget, és hogy három évvel ezelőtt éppen őt keresték meg, „(…) hisz egy életre szóló kalandban volt részem az elmúlt években. És még egy hatalmas köszönet azoknak a TV2-es kollégáimnak, akikkel az elmúlt 3 évben együtt dolgozhattam ezen a műsoron, számomra megtiszteltetés volt veletek tévézni!”- tette hozzá Palik László, akinek mostanában leginkább a magánéletéről szoktak írni a lapok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!