Ártatlanul elítélve – megjelent munkatársunk új könyve

2021. szeptember 28. – 08:18

frissítve

Ártatlanul elítélve – megjelent munkatársunk új könyve
Janecskó Kata könyve – Fotó: Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Újságírónként is bűnügyekkel, azok tágabb társadalmi kontextusával és az igazságszolgáltatás működésével foglalkozik leggyakrabban és legszívesebben munkatársunk, Janecskó Kata. Nem meglepő, hogy a napokban megjelent könyvének is ez áll a középpontjában: az Ártatlanul elítélve olyan jogi eseteket mutat be, amikor ártatlanok kerültek rács mögé, akár csak előzetesbe, gyanúsítottként, akár bírósági döntés után, elítéltként.

A Corvina Kiadó tavaly nyáron, a régi munkahelyünk összeomlása után ajánlotta fel, hogy szívesen együttműködne azokkal, akiknek van könyvötletük. Katával is így kerültek kapcsolatba, és bár az első ötletéről kiderült, hogy abban a témában épp készül egy könyv, hamar megszületett ennek az ötlete, ami „valahogy magától értetődő volt, Harper Lee es Truman Capote óriási kedvenceim, illetve rengeteget foglalkozom munkában és hobbiszinten is bűnügyekkel” – mondta róla munkatársunk.

Tavaly szeptemberben kezdett el dolgozni a könyvön. A munka közben vezetett naplójának tanúsága szerint a kézirat leadásáig, áprilisig csak egy-két nap volt, amikor nem csinált vele semmit. „Néha csak kiküldtem pár emailt vagy megnéztem egy témába vágó dokumentumfilmet, máskor az egész napot hajnali indulással egy vidéki bíróságon töltöttem, vagy fél éjszaka bírósági határozatokat bogarásztam. Maga az írás körülbelül egy hónapig tartott. Nem számoltam össze, de sok-sok-sok száz munkaóráról beszélünk.”

A könyv magyarországi eseteket mutat be, de az ártatlanul rács mögé kerültek, elítéltek jelensége világszerte komoly problémát okoz az igazságszolgáltatásban. Mint a kötetből kiderült, az Egyesült Államokban az ezredforduló környéki harmincéves időszakban csak a halálraítéltek négy százaléka volt bizonyítottan ártatlan, összességében több ezren vannak, akiket csak 1989 óta tévesen ítéltek el (hasonló magyarországi statisztikák nincsenek, de csak 2020-ban 65 esetben fizetett kártalanítást a magyar állam ilyen esetek miatt).

A szerző szerint a könyv egyik kiemelkedő története egy akkor 19 éves fiatalemberé, Gergőé, aki be is ismert egy rablást, amit nem követett el. Azért tartja nagyon fontos, hogy erről szó essen, mert a hamis beismerést az egyik legizgalmasabb jelenségnek tartja az ártatlanok elítélésénél, aminél szerinte szinte semmi sem mutatja jobban a rendszer csapdáit.

Janecskó Katának az Ártatlanul elítélve az első könyve, dokumentumkötet, nem bűnügyi vagy kalandregény. Nem az első eset viszont, amikor az újságírói szerepen túllépve ír: tavaly a 100 szóban Budapest pályázaton az 1. helyet szerezte meg Fekete opálüveg című írásával.

Janecskó Kata: Ártatlanul elítélve
Corvina Kiadó, 2021.
2990 Ft

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!