A színházak nem kérhetnek védettségi igazolványt a nézőiktől

2021. szeptember 14. – 08:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az adatvédelmi hatóság szerint az Örkény Színháznak és más színháznak sincs joga ahhoz, hogy csak a védettségi igazolvánnyal rendelkező nézőket engedje be az előadásaira, derül ki a Klubrádió híradásából.

Ahogy arról korábban a Telex is beszámolt, a színház igazgatója, Mácsai Pál a múlt héten közölte az Örkény honlapján, hogy bár nem lenne kötelező, mégis kérik a védettségi igazolványt. „Meggyőződésünk, hogy ez szolgálja legjobban mindannyiunk védelmét, így az oltatlanokét is, akik különösen kitettek egy esetleges fertőzésnek” – írták a döntés indoklásaként. Azt is közölték, hogy a védettségi igazolvánnyal nem rendelkezők jegyeit visszaváltják.

A Klubrádió kérdésére Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vezetője ezután közölte, hogy a koronavírus elleni védettség olyan különleges egészségügyi adat, amelyet csak az érintett önkéntes és kifejezett hozzájárulásával lehet kezelni akkor, ha az adatkezelést uniós, illetve nemzeti, kötelező erejű jogi előírás egyébként nem teszi kötelezővé.

Péterfalvi szerint a védettségről szóló adatszolgáltatás nem lehet önkéntes akkor, ha egy színház ehhez köti az előadások látogatását, és jelenleg nincs is olyan jogszabály, amely alapján a színház kötelezhetné a nézőit a védettségi igazolvány felmutatására. A NAIH vezetője azt tanácsolta az Örkény Színháznak, forduljon a jogalkotóhoz a szükséges jogszabály-módosítás érdekében, ha a védettségi igazolvány meglétéhez szeretné kötni az előadások látogathatóságát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!