Az új jogszabály szigorú értelmezésében akár a Bibliát is le lehetne fóliázni a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete szerint

2021. augusztus 13. – 08:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kérdésekkel fordul a döntéshozókhoz a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete (MKKE), mondta el a Népszavának az egyesület elnöke, Gál Katalin. Mint fogalmazott, azt szeretnék megtudni, mégis mit takar az „öncélú szexualitás”, a homoszexualitás vagy a születési nemtől való eltérés megjelenítése a könyvekben: azaz az új rendelet értelmében például miket kell lefóliázni.

Mint a lap írja, a testület csütörtökön többórás rendkívüli ülésen próbálta értelmezni az új rendeletet. Múlt hét pénteken jelent meg a Magyar Közlöny első rendelete a melegellenessé eltérített pedofiltörvény részeként: ez kimondta, hogy nem lehet az üzlet kirakatába tenni, és a többi terméktől elkülönítve, kizárólag zárt csomagolásban lehet árulni minden olyan gyermekeknek szóló terméket, amely „a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a homoszexualitást népszerűsíti, illetve a szexualitást öncélúan ábrázolja”.

Mint Gál Katalin fogalmazott:

„A végrehajtási rendelet számunkra teljesen értelmezhetetlen, mint ahogy a »megjelenítés«️ kifejezés is, hiszen ami van, amit ábrázolnak, az »meg van jelenítve«️.”

Gál hozzátette, a dolog abszurditását mutatja az is, hogy szerintük így nézve mostantól „szigorúan értelmezve akár a Bibliát csak lefóliázva lehet majd árulni, hiszen bőven vannak benne a szexualitást, de akár a homoszexualitást is megjelenítő részek”.

„Akkor a templomok kétszáz méteres körzetében nem tehetik majd ki a könyvesboltok polcaira a Bibliát, még az egyházi kiadók sem?”

– mondta Gál a rendelet azon részére vonatkozóan, mely szerint a fentebb említett, a jogszabályban kiemelt könyveket nevelési-oktatási, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmény, valamint templom és vallásgyakorlásra rendelt hely bejáratától számított 200 méteren belül nem lehet forgalmazni.

Az MKKE első felmérése alapján legalább száz olyan könyvesbolt van az országban, mely egy templom 200 méteres körzetén belülre esik. Van olyan kisebb könyvterjesztő hálózat is, melynek 15 boltjából 12 tartozik ebbe a kategóriába.

„Ez nemcsak a kereskedelem súlyos akadályozása, de olyan cenzori apparátus felállítását is feltételezi a hatóság, vagy akár az Országos Széchényi Könyvtár részéről, ami szintén életszerűtlen”

– mondta Gál Katalin.

Az új határozatról, arról, hogy a leginkább érintett könyvpiaci szereplők egyelőre csak találgatnak, minek kellene megfelelniük szeptembertől, illetve hogy a határozat értelmezésében akár a világirodalom egy jelentős részét is fólia alá lehetne venni, itt írtunk hosszan.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!