Úgy kellene meghatároznunk a hamburgert, mint a nyugati bőség szimbólumát, mint a fogyasztói társadalom ételbe sűrített megjelenítését, a túlfogyasztás, a globalizáció, az egyén elhomályosodása és így tovább. Sokkal közelebb kerülünk azonban a lényegének a meghatározásához, ha arra gondolunk, mit jelent az egyének számára: a rendszerváltást, a határfalak leomlását, a kényelmi étel maximumát. Mivel ez az étel életérzést ad, mindenki másképp szereti: szakértők segítenek meghatározni a főbb irányelveket, majd én is leírom, hogyan csinálom a húst és a bucit – minden más nyitott kérdés marad.
A hamburger nekem az, amit Mia Wallace és Vincent Vega evett a Ponyvaregényben úgy, hogy azt gondoltam, ez az étel maga lehet a szabadság, határok nélküli vagányság, legalább olyan vad és veszélyes, mint a többi drog a filmben. Amikor aztán először ettem igazi burgert, hamar kiderült, hogy nem más ő, mint egy fasírtos szenya. Praktikus: gyorsan, pár falatban, kézből, szaladva vihető be vele mindaz a szükséges tápanyag, amelyhez azelőtt kést, villát, tányért kellett ragadnia az emberiségnek, és egy helyben ülni legalább húsz percig. Ma, amikor már nem ebben keressük a szabadság érzését, amikor már a gyorsétel fogalma is kibővült, a hamburger akkor is megmaradt a világ kedvenc ételei egyikének, amit bárhol jársz Kiskunfélegyházától Tokióig, tíz lépésen belül biztosan tudsz enni.
A hamburger gyorsétel, amiből még mindig nem könnyű jobbfélét szerezni. Sokak szerint ennek az ételnek pont az a lényege, hogy rossz, vagy hogy bárhogy jó, én viszont lelkileg, szellemileg és fizikailag is rosszul vagyok a gyorsétteremláncok termékeitől. Így lesz a leggyorsabból a létező leglassabb fogás, mert ha otthon készül a gombtól a gallérig, az legalább fél nap, amiben vannak kalandos beszerzőtúrák, bucikelesztgetés, pogácsaformázgatás, tűzrakás. Bár tény, hogy elfogyni elég hamar elfogy.
Ha az eszményi burgert keressük, mehetnénk vissza az időben, és felkutathatnánk a történetét, ennek azonban nem sok értelme van. Megpróbálták páran, de nem jöttek vissza kézzelfogható eredményekkel. Darabolt húsból sült pogácsa-lepényféléje az emberiségnek mindig is volt, már az ókorban is, Apicius is ír ilyet i. e. 301-ben, ahogy zsemleféléje ugyancsak, hogy ezt a kettőt ki rakta össze, hol és mikor elsőként, azt nem lehet pontosan tudni. Hamburger néven a német és francia nagyvárosokban még ma is megeshet, hogy sima vagdalt húspogácsát találunk, nem a belőle készült szendvicset. A lényeg, hogy a vagdalt húspogácsa intézménye Amerikába került, és valószínűleg ott tették zsemlébe.
Engem igazán nem is ez az, ami érdekel, inkább annak története izgat, vajon miként lett a húsos–vagdaltos zsemléből a ma ismert, átharaphatatlanul magas, a hűtőszekrény tartalmának nagy részével megtöltött káosz. Egyértelmű válasz persze erre a kérdésre sincs, jóllehet rengeteget foglalkoznak vele a kutatók. A legvalószínűbb, hogy eleinte a zsömlén és a húspogácsán kívül csak szósz volt a burgerekben: ketchup, mustár vagy majonéz, hol-mi. A legrégebbinek a mustáros szószokat ítélik, hiszen savanykás komponens, ecet vagy más már az ősi vagdaltokban is volt, míg a legsikeresebb karrierje a burgerekben nyilvánvalóan a ketchupnak van. A zöldségek közül először hagyma csatlakozott a hús mellé, ez került a White Castle bucijaiba például, ami az első burgereket árusító hálózat volt Amerikában, csak ezt követték a savanyúságok. Csak később kezdtek el bele mindenféle friss zöldségeket pakolni, egyes elméletek szerint ennek a többi, már létező amerikai szendvicsfélékkel való keveredés lehetett az oka.
Csúcsburgerek
A hamburgerre nyilván mindenki úgy gondol, mint a silány minőségű, mindenféle gondolattól mentes, egészségtelen és túlegyszerűsített gyorsétel megtestesítőjére. Az utóbbi évtizedekben a hamburger azonban egészen új formákat ölt a világ legnagyobb szakácsai keze között. Ferran Adría burgere például olyan elveken alapul, amilyeneken három Michelin-csillagos éttermében az ételek, eredetvédett spanyol marha, olajbogyókrém, kifinomult krumplik stb. Heston Blumenthal, aki hétköznapi ételeket laboratóriumi körülmények között tökéletesít, a nagy spanyol séf módszereit is tovább bonyolítja. A 30 órát igénybe vevő folyamat legérdekesebb pontja a hús formázása, ezt azóta sokan átvették tőle. Azt javasolja ugyanis, hogy a hús darálásakor kapott kis hurkákat hagyjuk úgy, ahogy távoztak a masinából, és így rendezzük őket hengerbe, majd vágjunk belőlük szeleteket. Tavaly aztán a Noma – ami már évek óta kapja meg a világ legjobb étterme címét – egy hamburgerrel jött vissza a járvány első hulláma után. A dán étterem semmi különöset nem tesz a népszerű szendviccsel, csak a létező legjobb, fűvel etetgetett marhából, friss krumplis buciból és a legjobb zöldségekkel készíti.
Minimál vagy maximál
A mai hamburgerek ezerfélék, de alapvetően szét lehet választani két irányzatot: a minimalistát és a maximalistát. Az amerikai bisztróburger-láz nyomán irracionális mértékben növekedő burgerek, a véres hurkás, libamájas, ezzel-azzal megtöltött, emeletes és kézzelfoghatatlan óriások mellett azonban éppúgy népszerűek maradtak a lapos, minimalista, épp csak a főelemeket megtartó szendvicsek. Nálunk ezek az irányok nem ilyen tiszták, vannak gondosabban és kevesebb odafigyeléssel készült burgerek.
Sajben Csaba, aki a DP BBQ-ban készíti többek között a város egyik legjobb burgerét is, megállítaná a hamburgerek elképesztő iramú növekedését, azt szereti, ha a szendvics lapos, és minden réteg egy harapással falatba foglalható, ugyanakkor szerinte egy burger legyen burger, és kerüljön bele minden, amit várunk tőle a zöldségtől a sajtig. Jancsa Jánost, a Bamba Marha burger alapítóját is megkérdeztük erről, szerinte minden az arányokon és az egyensúlyon múlik.
A hús
Nehéz dolga van annak, aki itthon szeretne igazán jó hamburgerhúst készíteni, nagyon nehéz erre alkalmas marhahúst találni egy átlagos hentesnél. Az erre a célra szolgáló ideális marhahús zsírral szépen átszőtt, és érlelt – tehát meghatározott hőmérsékleten és megfelelően párás közegben pihentették. A tökéletes hamburgerhús 20-25 százalékos zsírtartalmú, ha pedig nem az, akkor ezt a zsírt pótolni kell, különben a hús száraz lesz. Ezen a ponton is rengeteg külön irányzat létezik, van, aki fasírtot készít zsemlével és tojással, más a megfelelően zsíros húson túl csak sót és borsot tesz a pogácsába. Persze a sózás időpontjában sem egyezik a szakvélemény: van, aki csak a formázás előtt közvetlenül sóz, nehogy a só dehidratálja a húst, más befűszerezve pihenteti a keveréket. Abban szinte mindenki egyetért, hogy a húst tilos hosszasan nyomkodni, gyúrni, attól gumissá válhat.
Sajben Csabi, aki maga ausztrál érlelt marhát használ, azt javasolja, ha henteshez megyünk, szép, zsíros nyakat válasszunk, és ha nem tűnik elég zsírosnak, rendeljünk hozzá marhafaggyút. A faggyút azért használják sokan, mert lassabban olvad a sima zsírnál, egyenletesebben szaftosítja a húst. A vesefaggyút kockákra vágva kell lefagyasztani, majd a nagyon hideg, de nem fagyos, 1-2 fokos, felcsíkozott hússal együtt ledarálni. A szakács azt javasolja, hogy a húsdaráló fejét is fagyasszuk le, mert a súrlódástól felmelegedhet. A kész keveréket viszont jobb már szobahőre melegedve sütni. Szintén Hestontól származik az a népszerű módszer, ami szerint sütés közben a pogácsákat 30 másodpercenként meg kell forgatni, hogy egyenletesen kérgesedjenek. Jancsa Jani szerint inkább olyan hentest válasszunk, ahol egy hozzáértő szakember már előre bekeverte és ledarálta a hamburgerhúst.
A buci
Ebben is rengeteg különféle műfaj létezik a már-már olvadósan puha zsemléstől kezdve a szuperfoszlós, elképesztően vajas és édeskés brióstésztával készülő változatig. Én ezt a részét szeretem a legjobban csinálni: sokáig sima fonott kalács alappal csináltam, aztán amióta felfedeztem a tangzhong technológiát, amit húsvétkor leírtam, azóta így csinálom, mert ez az a módszer, amivel a legtöbb nedvességet képes egy tészta felvenni, és így marad a legtovább puha. Ez persze megint ízlés kérdése, mert sokan esküsznek rá, hogy az egészen friss buci nem burgerhez való, a másnapos zsemle a tuti, azt lehet igazán jól megpirítani. A DP BBQ-ban vajas brióstésztát használnak a burgerhez, Jancsa Jani szerint is ez az ideális választás, de ha a boltban csak hitvány védőgázas csomagolásos kész zsömlét találunk, inkább vegyünk bármilyen jobb zsemlefélét, akár lehet császárzsemle is.
Hamburgerzsömle
Alapanyagok:
Tangzhong:
- 50 gramm liszt
- 1,5 dl tej
Tészta:
- tangzhong
- 2-2,5 dl tej
- 1 evőkanál cukor
- 450 gramm liszt
- 7 gramm porélesztő
- 1 teáskanál só
- fél dl olaj
- a kenéshez egy tojás sárgája egy pici vízzel felverve
Először a tangzhongot készítem el: egy kis lábosban csomómentesre keverem a lisztet a tejjel, és nagyon alacsony lángon felmelegítem (akinek van hőmérője: 60 fok az ideális). Amikor éppen elkezd sűrűsödni, leveszem a tűzről, és egy nagy tálba kaparom, hagyom langyosra hűlni. Hozzáadom a szobahőmérsékletű tejmaradékot, az élesztőt, a cukrot, a maradék lisztet és a sót. Lágy, de remélhetőleg nem ragacsos tésztát dagasztok belőle, majd ha összeállt, az olajat is belegyúrom – egészen addig, míg mindet fel nem veszi. Letakarva langyos helyen kelesztem egy-másfél órán át, vagy egészen addig, míg kétszeresére nem nő, majd bucikra osztom. Én nyolc részre osztottam, ezek nem túl nagyok, ha valaki az óriáshamburgerre hajt, ossza csak hat darabra. Sütőpapíros tepsire teszem a bucikat. Letakarva újrakelesztem őket minimum 30 percig, vagy míg kb. a kétszeresükre duzzadnak. Ekkor lekenem őket egy tojás sárgájával, és 180 fokos sütőben 20 perc alatt aranyszínűre sütöm őket.
A szószok
Ebben a kérdésben is két ellentétes hit él: azoké, akik meghagynák a burgert annak, ami, és csakis a klasszikus márkájú ketchupöt használnák hozzá, illetve azok, akik különleges, füstölt, fűszerezett, mindenféle titkos összetevővel kevert mártásokkal dobják meg az összhatást.
Sajben Csaba klasszikus burgerében például karamellizált malátával kevert barna vaj az umami bomba, de van benne egy klasszikus remoulade mártás is (csemegeuborka, kapribogyó, petrezselyem, snidling, majonéz). Jancsa János szerint bármiből lehet jó hamburgerszósz, ő legszívesebben egy kis ketchupöt kever össze majonézzel, mustárral, Worcestershire szósszal, amibe akár tehetünk aprított savanyú uborkát, lila hagymát, uborkalevet. Sajtból a DP BBQ burgerében ír cheddar kerül, de a Bamba Marhánál sokkal megengedőbb a szakértő, szerinte akár emmentáli, edámi vagy gouda is mehet a burgerbe, ha épp illik a kompozícióba.
A húspogácsa
Alapanyagok:
- 500 gramm marhanyak (fartő, szegy, lapocka)
- 100-150 gramm vesefaggyú (a hús zsírtartalmától függően)
- kb. 5 gramm só
- kb 3 gramm frissen őrölt bors
Ha nagyon jó minőségű darált húst kaptam, akkor simán csak összedolgozom a sóval, borssal és a darabokra vagdalt faggyúval. Lapos, ujjnyi vastag, a zsömléhez képest fél centivel nagyobb korongokat formázok belőlük. Forró vasserpenyőben vagy tűzön, grillen, félpercenként fordítva egyet rajtuk, kisütöm őket.
A zöldségek
Míg a Moszkva térben a főhős ki volt borulva a csalamádétól, úgy tűnik, a savanyúság az egyik legrégebbi eleme az építménynek, és sokan vallják, hogy a savanyú, a savas komponens igenis nagyon fontos elem, ellensúlyozza a hús zsírosságát.
A hagyma, a paradicsom, az uborka és a salátalevél már sokkal megosztóbb, sokaknak nyugtatja a lelkiismeretét az a pár friss falat a sok zsír mellett, engem zavar, hogyha elázik a zsömle, vagy ha a nedvesség hatására szétcsúsznak a rétegek, szóval az elfogadó burgerezések híveként mindenki maga állítja össze a szendvicsét az asztalnál. Ha a hús és a zsömle jó, akkor a kiegészítőket már tényleg irányítsa a kedv és az ízlés.
