Összeesett a forgatáson, kórházba került a Better Call Saul főszereplője

2021. július 28. – 07:51

frissítve

Összeesett a forgatáson, kórházba került a Better Call Saul főszereplője
Bob Odenkirk 2019-ben – Fotó: Tommaso Boddi / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Bob Odenkirk összeesett a Better Call Saul forgatásán kedden, azonnal kórházba vitték, ahol jelenleg is ápolják, írja a Variety.

Odenkirk a főszereplője a Better Call Saulnak, aminek most forgatják a hatodik, utolsó évadát. Ő alakítja az eredetileg a Breaking Badben feltűnt simlis ügyvédet, akiről az előzménysorozat teljes egészében szól. A szerepért négyszer jelölték Emmy-díjra.

Odenkirk íróként kezdte a karrierjét, vígjátéksorozatokat és szkeccsműsorokat írt, dolgozott Conan O'Briennek, a Saturday Night Live-nak és a Ben Stiller Show-nak is. Színészkedni a kilencvenes években kezdett, a kisebb szerepek után a Senki című filmmel megkapta az első főszerepét is, ráadásul pont egy akciófilmben. Dolgozott Greta Gerwiggel (Kisasszonyok) és Steven Spielberggel (A Pentagon titkai) is.

Egyelőre nem tudni, mi az oka annak, hogy a színész kórházba került.

A Better Call Saul utolsó évadát a tervek szerint 2022-ben mutatják be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!