2021. június 30. – 05:03
„Hajnali kettőkor pisztolyt tartottak a fejemhez, szóval minden készpénzem odaadtam a fickónak”
Nem filmidézet ez, hanem Bob Odenkirk mesélte el egy interjúban egy meghatározó élményét, ami a Senki főszerepéhez vezetett. Nem ment bele a részletekbe, csak annyit mondott, hogy az incidens Chicagóban történt. És még azt is hozzátette, hogy kétszer is betörtek már a házába.
Fontos háttérinfók ezek, ha meg akarjuk érteni, mi vette rá Odenkirket arra, hogy meglépje ugyanazt, mint 2008-ban Liam Neeson az Elrabolva című filmmel. Neesont addig leginkább drámai színészként könyvelték el, aztán 56 évesen elment akcióhősnek, ráadásul nem is csinálta rosszul. Odenkirk éppen 56 éves volt, amikor 2019 végén a Senkit forgatták, a filmben pedig ő is egy egyszemélyes hadsereget alakít – nem vártunk ilyesmit az embertől, akit eddig leginkább a Breaking Bad ügyvédjeként vagy a karakterről készült spinoff, a Better Call Saul címszerepében láthattunk (mindkét sorozatban zseniális alakításban).
Odenkirk talán saját traumáit is bedolgozta a Senkibe, mindenesetre a filmben van házba betörős és pisztolyt a fejhez tartós jelenet is. És az is biztos, hogy a színész sokat küzdött azért, hogy a film összejöjjön – beleértve produceri teendőket is, illetve kétévnyi kemény edzést, hogy formába hozza magát. És mivel Odenkirk legalább olyan jó színész, mint Liam Neeson, simán elhisszük neki, amikor az általa alakított Hutch Mansell szomszéd uras külseje alól kitör az állat (illetve Hutch egykori, eltitkolt foglalkozása).
A csavar annyi, hogy Hutch Mansell ezt egyáltalán nem akarja, legalábbis a film elején biztosan nem. Éli punnyatag kertvárosi életét két gyerekével és a nála jóval sikeresebb feleségével, küzd az életközépi válsággal, lélekölő munkáját pedig az apósa üzemében végzi. Aztán egyik éjszaka betörnek az otthonába, és ami ezután történik, amiatt még jobban lenézi őt a saját családja is. Nem tűnik nyertes alkatnak, mégis érezni, hogy azért sokkal több van benne annál, mint hogy az élet pofozózsákja legyen. Az első félóra, Hutch önmarcangolása, és ahogy véget vet hétköznapjai komfortos poklának, a film legjobb része.
Odenkirk szinte jelenetről jelenetre vedli le a civilizált családapa bőrét, hogy a bosszú angyalává váljon, mi pedig alig várjuk, hogy ez megtörténjen.
Az átváltozást belobbantó szikra az, hogy a betörők elviszik Hutch lányának cicás karkötőjét. Ez máris jelzi, hogy a film nem mindig veszi magát komolyan, illetve joggal juthat eszünkbe egy másik akcióhős, John Wick, akit a kutyájával történtek indítottak el azon a véres úton, aminek a végén egy teljes maffia került múlt időbe. Nem meglepő, hogy ismerős a kotta: a Keanu Reeves másodvirágzását elhozó John Wick-filmek írója, Derek Kolstad a Senki szerzője is. A rendező pedig az az Ilya Naishuller, aki a Hardcore Henryt készítette – az akciófilmet, amit végig belsőnézetes lövöldözős játékokat idéző kameraállásból vettek fel.
Hutch viszont nem John Wick, akinek nem volt családja, és a kutyája is meghalt az első film elején. Hutchnak van vesztenivalója, és ez adna egy réteget a filmhez – csak hiába van jól előkészítve ez a réteg, valójában a film második fele már semmit nem kezd vele. A Senki ugyanis egyre jobban átcsúszik egy hollywoodi mészárszékbe, amit ugyan jó nézni, de kár érte. Hutch első akciójelenete (ami talán a film legjobbja) még egészen hihető, utána a főhőst sérülten, pépesre pofozva látjuk. Aztán ahogy közeleg a film vége, úgy lesz Hutch egyre golyóállóbb és sajnos egyre hiteltelenebb is – John Wick válik belőle.
Gyorsan leszögezem, hogy semmi bajom a John Wick-filmekkel, láttam mindhármat, és egyiket sem bántam meg – csak a Senkiből lehetett volna Valami több is. Azért így is bőven szórakoztató, ami főleg Odenkirk érdeme, de nem kizárólag. Kolstad forgatókönyve a kezdeti építkezéssel együtt is feszes, és nem enged üresjáratokat; másfél óra az egész film, és nagyon jól kihasznált másfél óra. Naishuller pedig jól kézben tartja a gyeplőt, pláne ahhoz képest, hogy először volt alkalma egész estés filmet rendezni karakterszínész-sztárokkal (a Hutch apját játszó Christopher Lloydot mindenképpen szeretném megemlíteni, mert neki köszönhetjük a legmeglepőbb jelenetet). A rendezőnek hatásos segítője volt még az Örökség és a Fehér éjszakák vérprofi operatőre, Pawel Pogorzelski – valószínűleg nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az akciójelenetek követhetők és élvezetesek.
A Senki premierje eredetileg tavaly augusztusban lett volna, de a járvány miatt mostanáig tolódott.
De az idei nyárra is tökéletes kikapcsolódás, annak ellenére, hogy megvolt benne egy még jobb film lehetősége.
Sikere megérdemelt – 16 millió dollár volt a büdzsé, de a bevételek már 61 millió fölött járnak –, és Kolstad máris elkezdte írni a folytatást, sőt azt is felvetette, hogy a valamilyen formában összekötné a Senkit és a John Wickeket. Hogy magabiztosan tud kis költségvetésű, véres akciófilmet írni, amit egy megfelelő színész elvisz a hátán, azt most a Senkivel megint megmutatta. A folytatásával akár egy picit magasabbra is tehetné a lécet.
