Döntött a bíróság Balázs Klári plágiumügyéről, tízmilliók helyett csak néhány milliót kell fizetnie az énekesnőnek

2021. július 15. – 09:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem kell kifizetnie Balázs Klárinak azt a több tízmilliós összeget, amelyet egy izraeli zeneszerző követelt tőle, amiért szerinte a Találd ki gyorsan a gondolatom című dal zenéjét tőle plagizálta az énekesnő. A dal eredeti zeneszerzőjének be kell érnie néhány millió forinttal, írja a Borsonline.

A Találd ki gyorsan a gondolatom az egyik ismert slágere a Balázs Klári, Korda György párosnak. A Telex tárta fel még áprilisban, hogy az 1984-es dal miatt nemrég pert indított egy Izraelben élő francia zeneszerző, Henri Bratter, aki az „izraeli Madonnának”, Ofra Hazának írt egy dalt, ami 1981-ben meg is jelent Tfila címmel. Ennek a zenéjét plagizálta szerinte Balázs Klári, aki elismerte, hogy nem ő írta a dalt. Mindemellett zeneszerzőként van feltüntetve a magyar verzióban.

Balázs Klári most a Borsonline-nak arról beszélt, hogy megdöbbentette őket, amikor „a semmiből előkerült ez az ember, és beperelt. A nyolcvanas évek elején egy rajongónk nyomta a kezünkbe a dalt azzal, hogy talán érdemes lenne foglalkozni vele. Meghallgattuk, és nagyon tetszett. (…) Sosem állítottuk, hogy mi írtuk. Bizonyítani tudom, hogy egy 2003-as Readers Digest kiadásban feldolgozásként szerepel. Bíztunk benne, hogy a szokásos módon, a szerzői jogvédő hivatalon keresztül megérkezik az engedély a feldolgozáshoz. Sajnos nem így történt.”

Balázs szerint peren kívül szerettek volna megállapodni Bratterrel, és azt az összeget fel is ajánlották neki, amit jogdíjként kaptak a dalért. A Bratter által követelt összeg azonban „köszönőviszonyban” sem volt azzal, amit Balázs Klári állítása szerint ő megkapott jogdíjként.

Az elsőfokú bíróság elutasította Bratter keresetét, és mindössze annyi pénzt ítélt meg neki, amennyit Balázs Kláriék peren kívül is fizettek volna. Ezzel Bratter nem volt elégedett, és másodfokra vitte az ügyet, de ott is elutasították a keresetét. „Megnyugvással tölt el, hogy a bíróság is úgy gondolta, irreális, amit az izraeli zeneszerző kért. A keresetét elutasították, ezzel is igazolva, hogy nem plagizáltam. Remélem, ezt is megírják majd azok az újságok, amelyek lopással vádoltak” – mondta a Borsnak az énekesnő.

Ettől függetlenül a dalt ők soha többé nem fogják énekelni – tette hozzá. Korda György szerint Bratter tisztességtelen hasznot próbált kicsikarni belőlük.

Iszonyatosan nehéz megmondani, hogy mekkora a reális összeg

Azért kiemelten fontos, hogy ki egy dal hivatalos szerzője, mert a szerzői jogdíjak (ezeket itthon az Artisjus kezeli) neki járnak minden rádiós, tévés vagy bármilyen lejátszás után. Balázs Kláriék száma lassan negyven éve jelent meg, vagyis közel negyven éven át Henri Bratter helyett Balázs Klári részesült a dalszerzésért járó jogdíjakban. Hogy ez mekkora összeg, azt iszonyatosan nehéz megmondani, hiszen a rendszerváltás előtt voltak nagyobb problémák is a zeneiparban annál, hogy ki hogyan kap jogdíjat a zenéi után, ahogy a zűrzavaros '90-es évek sem segít ennek az átláthatóságában – írtuk korábbi cikkünkben.

Balázs Klári a Telexnek korábban azt mondta, hogy „a dal a megjelenését követően hosszú ideig kevés jogdíjat hozott. A jogdíjak összege csak a 2000-es évek után kezdett megnőni.” Bratter izraeli sajtóbeszámolók szerint nem keveset követel az énekesnőtől. Saját bevallása szerint több mint 200 ezer dollár (ez közel 60 millió forint) járna neki a majdnem negyven év szerzői jogdíj elmaradása miatt, de végül csak 25 ezer dollár (kb. 7,5 millió forint) kártérítést ítéltek meg neki első fokon. Balázs Klári nem ismerte el a peren kívüli egyezkedés során a plágiumot, azonban egy ennél csekélyebb összeget felajánlott azért cserébe, hogy ne indítsanak pert.

Balázs Klári ügyvédjén keresztül korábban úgy nyilatkozott a Telexnek, hogy „őszintén elismeri, hogy a Találd ki gyorsan a gondolatom… című dal zenéjét eredetileg nem ő írta. Ez egy izraeli dal a 80-as évekből, melyből Balázs Klári és Szenes Iván szövegíró duettet készített. Szenes Iván szövege, valamint Balázs Klári és Korda György előadása nélkül nem vált volna ismertté és sikeressé a dal Magyarországon. Balázs Klári bízott abban, hogy az Artisjuson keresztül megérkezik a feldolgozáshoz az izraeli jogosítás, ahogy ez egy bevett szokás külföldi dalok magyar feldolgozása esetén. Sajnos nem így történt. (…) Az izraeli zeneszerző 2018-ban irreális követelésekkel lépett fel. Balázs Klári mindent elkövetett a jogvita békés rendezése érdekében. Az izraeli szerzőségét nem vitatta, sőt felajánlotta, hogy együttműködik, hogy az izraeli zeneszerző jogai az Artisjusnál be legyenek jegyezve. Balázs Klári jelentős összegű jogdíjat is felajánlott. (…) Balázs Klári minden törekvése ellenére az izraeli zeneszerző pert indított és irreálisan sok pénzt követelt a bíróságon.”

A másodfokú bíróság döntésével az ügy vélhetően lezárult. A Bors szerint a bíróság végül 25 ezer dollár, azaz hétmillió forint kártérítést ítélt meg. Most azonban a perköltség felét is Bratternek kell fizetnie.

Ez az eredeti sláger:

Ez pedig Balázs Kláriék 1984-es slágere, a Találd ki gyorsan a gondolatom:

Korábbi cikkünkben megkérdeztünk egy szakértőt is. Fodor Máriusz (Superflake) zenész-producer szerint a legfőbb különbség, hogy az izraeli dal tempója 133 BPM, Balázs verziója viszont gyorsabb, 152 BPM, illetve előbbi b-mollban van, utóbbi pedig a-mollban. „Aztán fogtam, és balra kevertem Ofrát, jobbra Klárikát, és láss csodát, a két dal teljesen ugyanaz” – mondta nekünk Fodor a két dalról, amit ezzel a videóval szemléltetünk is:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!