Megtagadta a bíróság Britney Spears kérését, hogy kitegyék az apját a pénzügyeit felügyelők köréből

2021. július 1. – 14:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Los Angeles-i Legfelsőbb Bíróság bírája, Brenda Penny szerdán elutasította Britney Spears kérését, hogy apját, Jamie Spearst fosszák meg az énekesnő pénzügyeit felügyelő jogi szerepkörtől – írja az NPR.

A kérelmet Spears ügyvédje, Samuel D. Ingham III nyújtotta be tavaly novemberben. Az elutasításnak nincs köze ahhoz, hogy az énekesnő múlt szerdán megjelent a bíróságon, és drámai vallomás keretében részletezte, miként élte meg az elmúlt 13 évet, amelynek során apja gondnoksága alatt élt. Spears azt mondta, hogy a gondnokság intézménye – és konkrétan az apja – kihasználja, traumatizálja őt. Arról is beszélt a meghallgatáson, hogy lítiumot szedettek vele (ami a bipoláris zavarokban gyakori terápiás módszer, de az énekesnő szerint ő alapvetően nem ezen a gyógyszerkúrán volt), amitől ittasnak érezte magát, és amitől képtelen volt normálisan beszélgetni.

A közelmúltig a gondnokság pénzügyi és személyes ágáért is Spears apja, Jamie Spears volt a kizárólagos felelős. Tavaly aztán Ingham egy beadványban jelezte a hatóságok felé: Britney Spears ellenzi, hogy továbbra is az apja legyen a gyámja, és hogy nem hajlandó fellépni, ha továbbra is ő irányítja a karrierjét.

Februárban Penny bíró engedélyezte, hogy egy vagyonkezelő cég, a Bessemer Trust társfelügyelőként lépjen be Spears gondnokságának pénzügyi ágába, de Jamie Spears továbbra is a fő gondnok maradt. Britney-ék novemberi kérvénye, amit most utasítottak el, arra vonatkozott, hogy az apát teljes egészében távolítsák el a konstrukcióból, és legyen csak a Bessemer Trust a pénzügyi gondnok, de a mostani döntés értelmében ez – legalábbis egyelőre – nem valósul meg.

Mint megírtuk, a 39 éves világsztár karrierjét több mint egy évtizede pszichiátriai kezelések szakítják meg, az első nagy nyilvános összeomlása után került apja gondnoksága alá, de azt állítja, most már képes lenne a saját életét irányítani, és szabad szeretne lenni. A gondnokság alóli felszabadításáért rajongói mozgalmat indítottak.

Britney Spears következő meghallgatása az ügyben július 14-én lesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!