Az M1 és a TV2 után a Hír TV-nél lesz műsorvezető Takács Bence

2021. június 21. – 14:59

Az M1 és a TV2 után a Hír TV-nél lesz műsorvezető Takács Bence
Fotó: Hír TV

Másolás

Vágólapra másolva

A TV2 Tények című műsorától igazolt műsorvezetőt magának a Hír TV: Takács Bence július 1-jétől folytatja majd karrierjét a KESMA alá tartozó jobboldali hírcsatornánál.

A Hír TV közleménye arról ír, hogy Takács 2006-ban kezdte tévés pályafutását a Hegyvidék TV-nél, majd az Echo TV-nél folytatta. A legtöbben azonban az M1 Híradójából ismerhetik a műsorvezetőt a zalai hóhelyzetről szóló 2014-es élő kapcsolás egyik főszereplőjeként:

Az MTVA után Takács a TV2-höz igazolt 2019-ben, először a Mokkában, majd a Tényekben vezetett műsort, két év után viszont a Hír TV-nél folytatja a képernyős a Híradó műsorvezetőjeként.

Takács a tévés munkái mellett több évig volt a Lánchíd és a Katolikus Rádió szerkesztő-műsorvezetője, valamint két évig a Puskás Akadémia kommunikációs igazgatói posztját is betöltötte. A közlemény szerint emellett alapító-elnöke a Mondj Te is egy verset Kulturális Egyesületnek, valamint tanít a Károli Gáspár és a Metropolitan Egyetemen is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!