Várkonyi Andrea egy jótékonysági gálaest műsorvezetőjeként tér vissza a TV2-re

2021. május 4. – 18:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Várkonyi Andrea a május 30-án képernyőre kerülő, Neked énekelek elnevezésű gálaesttel tér vissza a TV2-re Stohl András és Till Attila mellett műsorvezetőként, írja a TV2 közleménye.

A műsor a koronavírus árváinak gyűjt adományokat. A Neked énekelek-ben a TV2 szerint a „legnagyobb hazai sztárok szórakoztatják a nézőket”.

„Tavaly, a koronavírus-járvány első hulláma alatt láthatták először a nézők a TV2 műsorán a Neked énekelek című jótékonysági gálaműsort. Akkor közel 35 millió forint felajánlás gyűlt össze a koronavírus frontvonalában dolgozók számára”

– írják. Hozzátették, a járvány harmadik hullámában több száz gyermek vesztette el egyik, vagy mindkét szülőjét, az ő segítésükre hozott létre korábban Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita is alapítványt.

A TV2 műsorába érkező adományok is az Áderék által létrehozott Regőczi István Alapítványhoz kerülnek majd.

A fellépők között ott lesz Demjén Ferenc, Janicsák Veca, Palya Bea és Caramel, Horváth Charlie, Majka, Tóth Gabi, Wolf Kati, valamint a Margaret Island és a Bagossy Brothers is.

Várkonyi Andrea hosszú ideig nem szerepelt műsorvezetőként a TV2 csatornáján, a hírekben az elmúlt időkben párkapcsolata miatt jelent meg: a műsorvezető ugyanis a hírek szerint Mészáros Lőrinccel kötheti majd össze életét, a pár által vásárolt újabb luxusvilláról pedig például ebben a cikkünkben írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!