Tarr Béla: Nekem ne mondják meg, mi az, hogy család!

2021. április 15. – 19:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Kizárt dolog, hogy ma én bármilyen kitüntetést kapjak. (…) Tényleg teljesen mást gondolok a világról, mint azok, akik most hatalmon vannak” – jelentette ki Tarr Béla a Magyar Hang pénteken megjelenő interjújában.

Arra a kérdésre, hogy ma is elfogadná-e a Kossuth-díjat (mint ahogy 2003-ban történt), a 65 éves filmes úgy válaszolt: már a felvetés is nevetséges, de különben sem vágyik újabb kitüntetésekre, hiszen már egyébként is úgy érzi magát, mint egy karácsonyfa.

Most már csak az úthenger van. Nincs szó arról, hogy egyfajta civilizált párbeszéd vagy vita kialakulásában érdekeltek lennének. Vidnyánszky SZFE-s nyilatkozataiból is világosan látjuk ezt. Megy az úthenger, és aki elé kerül, azon keresztülhalad

– mondja Tarr Béla. Később hozzáteszi: „Nekem például ne mondják meg, mi az, hogy család! (…) El kell fogadni a többieket olyannak, amilyenek.”

A Sátántangó, A torinói ló és a Werckmeister harmóniák rendezője az interjúban azt is kifejti, hogy a fiatalokban van minden reménye. „Azt látom, hogy felnőtt egy generáció, amelyik sokkal tudatosabban és okosabban nyúl a dolgokhoz, mint mi tettük. A mi nemzedékünk már megromlott.”

Az interjúban ezután újra kiáll a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói mellett: „Az SZFE-s lányok-fiúk, illetve oktatók egy nagyon világos és tiszta modellel szolgáltak, hogyan lehet ennek az agressziónak ellenállni. A magam részéről teljes szívemmel-lelkemmel mellettük állok, támogatom őket.”

Korábban a Telex is beszámolt róla, hogy Tarr Béla októberben közleményben tiltakozott az ellen, hogy a Werckmeister harmóniákat a tekintélyének növelése érdekében bármilyen módon felhasználja a filmben operatőri munkát végzett Novák Emil, aki mindössze három napot dolgozott velük, és aki szerepet vállal az SZFE autonómiáját felszámoló alapítványban.