„Eszterrel beszélek álmomban... És nem is álmomban sajnos, de nem szoktam motyorászni hozzá, hogy ne lássák mások (...)”
– mondja Háy János író, többek között a Telex tárcarovatának szerzője és a Libri 2021-es irodalmi díjának döntőse Veiszer Alinda legújabb műsorában. Aki ismeri az író életét, tudja, hogy Eszter nem más, mint Háy János felesége, a volt felesége. Eszter négy éve halt meg – erről a tragédiáról szól jelentős részben a Ne haragudj, véletlen volt című, karanténnaplónak nevezett, tavaly megjelent könyve.
Háy nem sokkal korábban még arról beszél, hogy mennyire nem arról kell szólnia a könyvnek, hogy mi zajlik őbenne, hogy bármi is, azt íróként tárgyiasítani kell.
„Rohadtul nem érdekel, hogy mi van bennem. Az érdekel, hogy mi lesz a szövegben (...) A papíron legyen tárgyszerű a dolog, még ha ebből a szívből is táplálkozik. Ez egy ellentmondás, ahogy ingázom a tárgyszerűség és a teljes érzelmi elragadtatás között” – mondja. Aztán látjuk, ahogy jön ez az érzelmi elragadtatás, hozzák magukkal az emlékek, amikről kiderül, hogy nem is emlékek, inkább a mindennapokban őt továbbra is körüllebegő érzések és hangulatfoszlányok.
A személyes térből át is lépnek a társadalmi térbe. A beszélgetésben a másik tavaly megjelent könyvéről – ez a már említett Libri-döntős A cégvezető – is szó esik, aminek kapcsán elmondja, hogy ő szociáldemokrata, ennél is radikálisabban, anarchisztikus gondolkodású, ez „nem titok senki előtt”, de tisztában van azzal, hogy a kapitalizmus jótéteményei is fontosak, de aggasztja, ami most történik a világban.
„Nem ment ez olyan jól, mint amilyen jóra számított az ember”
– mondja a rendszerváltásról. Holott „nekem egyértelmű a hozzáállásom a '90 előtti társadalmi berendezkedéshez, én azt mélységesen elutasítottam, mint ahogyan minden diktatúrát elutasítok (...) Minél nagyobb szabadság híve vagyok és minél kevesebb centralizáció híve vagyok.”
A kérdésre, hogy ezt most megvalósulni látja, azt mondja:
– Nem, abszolút nem látom megvalósulófélben. Hanem inkább azt látom, hogy az egész világ a centralizáció felé megy, és az egész világ a tőkekoncentráció felé megy. Nem látom azt a fajta mélyebb egyensúlyt a világban, ami több és több jogot oszt le az állampolgároknak.
- És a szabadságjogok tekintetében?
- Én egy kicsit keserűen nézek a jövő elébe, mert ez a koronavírus csak fokozta a szabadság megvonását. És most nem a karanténra gondolok, ami egy szükséghelyzet. Hanem arra, hogy egy csomó olyan digitális mechanizmus alakul ki és fejlődik a csillagos égig, ami a vérképeden keresztül talán még a gyomrod összetételét is tudja ellenőrizni. Azt gondolom, hogy egy rohadtul átvilágított világ lesz körülöttünk a koronavírus után.
Szó esik arról is, hogy Háy ártalmasnak véli azt a megosztottságot, ami az országban van, és amiért szerinte a magyar értelmiség is felelős, mert „bedőlt annak, hogy az ő gondolatait jobban képviseli ez az oldal, vagy az az oldal”.
A teljes, valamivel több mint egyórás beszélgetésben – amit ezen az oldalon lehet megnézni jelképes támogatásért cserében – visszatérő téma az életkor, az öregedés, az elmúlás. „Alkatilag forradalmár vagyok, de életkorilag már nem”, mondja egyszer. Később pedig úgy fogalmaz, hogy „a kifutó években nagyon érzi az ember, hogy a vége felé megy, és nagyon nem mindegy, milyen pofát vágsz a dologhoz”.
És hogy ő, a tavaly 60. születésnapját ünneplő író milyet?
„Én természetesnek fogom fel, de azért nem állok vele olyan nagyon jól. Irigylem azokat az embereket, akik könnyen megbirkóznak azzal, hogy meg fognak halni, és ez az egész elindul egy leszállóág irányába.”
