Azt hiszem, kevés olyan dokumentumfilm van, aminek előzetesében Orbán Viktor arról szónokol, hogy Magyarországon a család és a házasság egy férfit és egy nőt jelent. A HBO és a Campfilm koprodukciójában készült Anyáim története éppenséggel ilyen. Dér Asia és Haragonics Sári filmje egy örökbefogadás előtt álló leszbikus pár történetét mutatja be, így már érthető, miért vágták be a miniszterelnök európai parlamenti felszólalását.
Az elmúlt hetek-hónapok politikai történései miatt a film témája aktuálisabb, mint valaha: miután az Alaptörvénybe is beleírták, hogy az anya nő, az apa pedig férfi, a kormány szigorította az örökbefogadás szabályait, gyakorlatilag ellehetetlenítve, hogy azonos nemű párok is örökbe fogadhassanak. Rengetegen álltak ki a törvénymódosítás nyomán a szivárványcsaládok mellett: számos ismert márka (köztük a HBO is), közéleti személyiség és sportoló csatlakozott a „család az család” kampányhoz. Közülük is talán Gulácsi Péter válogatott futballkapus kiállása keltette a legnagyobb visszhangot.
Nem propagandát akartak
Csak a véletlen műve, hogy pont most mutatták be az Anyáim történetét; a rendezők 2015 és 2018 között követték nyomon a pár életét, de finanszírozási problémák miatt sokat csúszott a film befejezése, végül a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál miatt került márciusra a bemutató, amit az HBO is támogatott, mondták az alkotók. Nem volt céljuk, hogy a törvénymódosításra reagáljanak, de remélik, hogy beindít egyfajta párbeszédet a témában, és azok is megnézik a filmet, akik bizonytalanok a szivárványcsaládok megítélését illetően. A kanadai HotDocs Nemzetközi Filmfesztiválon egyébként már tavaly májusban látható volt a film.
Az örökbefogadásról és a melegek helyzetéről korábban is készültek dokumentumfilmek itthon, de tudomásuk szerint talán ez az első, ami kifejezetten az azonos neműek örökbefogadásával foglalkozik. Nem propagandafilmet akartak készíteni, nem akartak tökéletes képet festeni a családokról, csupán szerették volna bemutatni, hogy ők is ugyanolyan problémákkal küzdenek, mint bármelyik másik szülő Magyarországon. Egy másik projekt miatt jutott eszükbe témaként az azonos nemű örökbefogadók helyzete. Ismerősökön keresztül ismerték meg az egykor parlamenti képviselőként dolgozó Virágot és a zenész Nórát, akik az első perctől kezdve nyitottak voltak az ötletre. A párnak több mint két évet kellett várnia, hogy örökbe fogadhassa a két és fél éves Melisszát, aki addig nevelőszülőknél élt.
Mi van, ha jön egy őrült náci
Ott kapcsolódunk be Virágék életébe, hogy éppen a kislányuknak készülő mesekönyvön dolgoznak, amiben elmagyarázzák neki, hogyan került hozzájuk, és hogy az is teljesen természetes, ha valakinek egynél több anyukája van. (Ezt amúgy a gyámügy pszichológusának tanácsára csinálták, hogy megkönnyítsék a kislány beilleszkedését.)
Éles váltás: a következő képsorokban egy 2011-es kormányellenes tüntetésről látunk bejátszásokat, ahol Virág és Nóra először találkozott, majd jön egy részlet Kövér László híres genderőrületes beszédéből, arról, ahogy a Pride-ellenes tüntetők mocskosbuziznak, illetve a már említett Orbán-idézet.
A politika máskor is ennyire direkten jelenik meg a filmben, egy-egy rádióbejátszás vagy híradórészlet formájában, néha egészen meglepő pillanatokban, például miközben Nóra almát pucol a konyhában. A rendezők szerint ezzel azt a miliőt akarták érzékeltetni, ami körbe veszi a párt; bár nem érik őket közvetlenül atrocitások, mégis nyomasztja őket a légkör, amiben itthon élnek. A másik funkciója ezeknek az utalásoknak, hogy a külföldi nézők is megértsék a magyarországi viszonyokat.
Mégis talán ez az Anyáim története egyik gyenge pontja, sokszor erőltetettnek hatnak ezek az utalások, kilógnak a film szövetéből, és igazán azt sem teszik átélhetővé, hogy miért visszás az a szabályozás, ami azokat a szülőket zárja ki az örökbefogadásból, akik idősebb, roma vagy akár fogyatékossággal élő gyerekeket is szívesen nevelnének. A filmben szereplő Melissza is idősebbnek számít, és mint kiderült, a gyámhatóság szakértői sem tudták megmondani, hogy nincs-e értelmi fogyatéka, de aztán látták Virágék, hogy miután hozzájuk került, szépen elkezdte behozni a fejlődési lemaradását.
Sokkal hatásosabb, amikor Nóra arról beszél, hogy jó lenne elhúzniuk az országból, mert nehéz idők jönnek a roma gyerekeket nevelő leszbikus párokra. Vagy amikor elmeséli, hogy miközben lefektette a kislányt, azon agyalt, mi van, ha megtalálja őket egy „őrült náci”, és felköti a kutyáikat.
A gyerek az élet értelme
A másik gyengesége a filmnek, hogy különösen az első felében sokszor hatnak megrendezettnek a jelenetek, néha jót tett a filmnek, ha távolabbról követte a szereplőket a kamera. Kicsit igaz ez azokra a részekre is, amelyek azt akarják érzékeltetni, hogy mennyi akadállyal és bizonytalansággal kellett szembenézniük az örökbefogadási folyamat során. Pedig hangzanak el erős mondatok, mint például amikor Nóra elmondja Virágnak, hogy a gyámügy kérdésére, miszerint miért akar gyereket, azt válaszolta, hogy mert ez az élet értelme.
A másik ilyen jelenet, amikor azt tervezgetik, hogyan szólítsa majd őket a kislányuk. Végül abban maradnak, hogy Virág Mama lesz, Nóri pedig Anyu. Ez is tipikusan olyan mozzanat, ami betekintést enged a szivárványcsaládok életébe, működésébe, és átélhetővé teszi problémáikat azok számára is, akik nehezen tudják hova tenni, ha két anyja van egy gyereknek. Hiába mondja Virág, hogy annyira ideges az egész örökbefogadási procedúra miatt, hogy majd' összeesik, valahogy mégis többet árul el arról, hogy min mennek keresztül, amikor a gyerekhordozóval babrálnak indulás előtt.
Onnantól kezd el igazán működni az Anyám története, amikor már Virágéknél van Melissza, és nem azt akarja megmutatni a film, hogy milyen (amúgy eltagadhatatlan) előítéletekkel és nehézségekkel néznek szemben az azonos nemű párok. Hanem amikor a teljesen hétköznapi jeleneteken keresztül látjuk azt, hogy szülőként ők is ugyanazokkal a dilemmákkal, kihívásokkal (lásd az etetés és fektetés körüli hercehurca) küzdenek, ugyanúgy tudnak vitatkozni nevelési elveken (kapjon-e édességet mindennap a gyerek?), mint bármelyik magyar család, és végtére is ez lenne a film üzenete: a család akkor is család, ha két nő neveli a gyereket.
Nem is anya, de nem is apa
Ugyanakkor azt sem hallgatja el a film, hogy örökbefogadóként, különösen leszbikus örökbefogadóként sokszor nem egyszerű az élet: mi van, ha a gyerek jobban elfogadja az egyik szülőt, és jobban ragaszkodik hozzá, mint a másikhoz? Vajon idővel ez majd megváltozik? Kiderül, hogy a pár tagjai másképp látják, hogy családdá váltak-e már. Virág szerint igen, miközben még Nóra keresi a helyét ebben a felállásban, amit az is mutat, hogy őt Dadának szólítja a kislány, míg partnerét Anyunak: vele akar aludni, azt akarja, hogy ő menjen érte az oviba.
El is mondja egy ponton Nóra, hogy ő valami fura, nem is anya, de nem is apa. Nem tudja, hogyan legyen jelen anyaként a gyerek életében, ha ő tiltakozik ellene.
Az Anyáim története nem akarja a szánkba rágni a megoldást, és ez így van jól. Pedig az azonos neműek örökbefogadását ellenzők szemében akár érv is lehet, hogy lám, na azért nem működik, ha nem egy férfi és egy nő van a gyerek mellett. A lezárásról azt mondták a készítők: azért hagyták nyitva a film végét, mert úgy érezték, hogy a Bécsbe költözéssel új fejezet kezdődik az életükben. Másrészt azt is kifejezi, hogy egy család életében mindig vannak problémák, mélypontok, de az élet megy tovább. Azt remélik, hogy a befejező képsorokból, például amikor úton Bécs felé a kocsiban Melissza megfogja Nóra kezét, a nézők azt érzik majd, hogy Nóráéknak sikerült túljutniuk a kezdeti nehézségeken.
Az Anyáim története március 11-től látható az HBO GO-n
