A kormány megvonta a támogatását, de online formában így is megrendezik az idei Budapesti Tavaszi Fesztivált

2021. március 2. – 23:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Húsvét után, április 9–18. között online formában rendezik meg a 40. Budapesti Tavaszi Fesztivált (BTF) – írja a szervezők közleménye.

A tavalyi fesztivál a járvány miatt elmaradt, idén azonban újra megtartják az eseményt, amely 1981 óta az ország egyik legnagyobb kulturális fesztiválja. „A mi célunk, hogy fesztiváljainkkal közelebb menjünk az emberekhez, és olyan élményt adjunk nekik, amitől erőre kapnak a hosszú bezártság után” – mondta Faix Csaba, a fesztivált szervező Budapest Brand vezérigazgatója.

Szerinte a korlátozások idején ezt úgy tudják megtenni, hogy az egész fesztivált streamelik. Az online forma miatt idén előtérbe kerülnek a vizuális tartalmak, és minden előadás ingyenesen követhető lesz.

Budapest főpolgármester-helyettese, Gy. Németh Erzsébet februárban úgy nyilatkozott, hogy a BTF az eddig ismert formájában megszűnik. Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, a BTF eddigi állami szervezője közölte, hogy a kormány nem újítja meg a fesztivál szervezéséről három éve, még a Tarlós-érában aláírt szerződést, azaz az idei évtől kivonul a fővárosi rendezvénysorozat finanszírozásából. „Az okokról semmiféle tájékoztatást nem adott” – mondta Gy. Németh.

A kormány terveiben két új fővárosi fesztivál szerepel: Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek néven szerveznek tavaszi rendezvénysorozatot, míg ősszel Liszt Ferenc Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál néven terveznek fesztivált rendezni. A két programra idén 1,75 milliárdot szánnak a központi költségvetésből.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!