Justin Timberlake nyilvánosan kért bocsánatot volt barátnőjétől, Britney Spearstől

2021. február 12. – 21:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A dühös rajongók nyomására Justin Timberlake nyilvánosan kért elnézést volt barátnőjétől, Britney Spearstől. „Láttam az üzeneteket, a taggeléseket és a kommenteket, most pedig reagálni szeretnék. Mélységesen sajnálom azokat az időket, amikor az én cselekedeteim is hozzájárultak a problémához” – írta az énekes egy pénteki Instagram-bejegyzésben, amelyben egyúttal azt is elismeri, hogy a múltban többször hibázott, illetve hogy egy olyan rendszerből húzott hasznot, amely szemet huny a nőgyűlölet és a rasszizmus felett.

Mindez egy héttel azután történt, hogy bemutatták azt a Britney Spearsről szóló dokumentumfilmet, amelyben az egykori sztárpár kapcsolata is szóba került. A filmből kirajzolódik, hogy a két tinisztár egykori kapcsolata közel sem volt olyan idilli, mint amilyennek akkoriban sokan látták vagy gondolták, többek között az is kiderül belőle, hogy az egykori N'Sync-tag hogyan igyekezett előnyt kovácsolni a szakításukból, például a Cry Me a River klipjével, amivel azt a narratívát igyekezett terjeszteni, hogy Spears megcsalta őt.

Timberlake a bocsánatkérésében Britney Spears mellett Janet Jacksont is név szerint említette, akinek a 2004-es Super Bowl félidejében, a közös produkciójuk fináléjában tépte le a ruhája egy darabját, ezzel pedig a színpadon álló énekesnő egyik mellét gyakorlatilag az egész világ számára láthatóvá tette. A posztban az énekes arról ír, ettől a két embertől szeretne a legjobban elnézést kérni, mert mindkettőjüket tiszteli, és mert mindketten jobb bánásmódot érdemeltek volna. Úgy fogalmaz: a bocsánatkérése csak az első lépés, ami önmagában nem oldozza fel a bűnei alól, ezért teljes szívével részese szeretne lenni a jelenleg zajló társadalmi diskurzusnak.

„A szakma a hibás, ami a férfiaknak, különösen a fehér férfiaknak kedvez. Így lett kitalálva. Kiváltságos helyzetben lévő férfiként kötelességem felszólalni. A tudatlanságom miatt nem ismertem fel mindazt, ami az életemben történt, de többé nem szeretnék másokat magam alá gyűrve előrébb jutni. (…) Vállalni akarom a felelősséget a saját hibáimért mindebben, és egy olyan világ részese akarok lenni, amely támogat és felemel. (…) Tudok jobb lenni, és jobb is leszek.”

Britney Spearsről csaknem két évtizeddel az Oops!...I Did It Again sikerei után derült ki, hogy 2008 óta az apja gondnoksága alatt áll, és hiába keres dollármilliókat, ő egyáltalán nem rendelkezhet a vagyona felett, az üzleti döntéseit is a férfi, Jamie Spears hozza meg. Hogy hogyan jutott el Spears addig, hogy az apja gondnoksága alá kerüljön, arról ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!