Angelina Jolie akár 3,4 millió dollárt is kaphat Winston Churchill festményéért

2021. február 3. – 06:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Angelina Jolie eladja az egyetlen festményt, amelyet Winston Churchill egykori brit miniszterelnök festett a második világháború alatt. A műalkotást várhatóan 2,5 millió fontig (3,4 millió dollárig) terjedő összegig vihetik el azon az aukción, amelyen kalapács alá kerül, írja a CNN.

Churchill a marokkói Marrakesben festette a Koutoubia mecset tornyát, miután részt vett az 1943 januári casablancai konferencián, amelyen Franklin D. Roosevelt amerikai elnökkel megfogalmazták a náci Németország legyőzésének stratégiáját. A két vezető ott döntött a szövetségesek észak-afrikai, szicíliai és olaszországi partraszállásairól.

Fotó: Bettmann / Getty Images
Fotó: Bettmann / Getty Images

Churchill először Rooseveltnek adta a képet ajándékként a szövetségesek előrelépését ünnepelve, ám a festmény végül Jolie saját gyűjteményébe került. A színésznő azonban most eladásra bocsátja a darabot, amelynek ára becslések szerint 1,5 és 2,5 millió font (azaz 2 és 3,4 millió dollár között) között mozog. Hogy Jolie miért döntött az eladás mellett, arról nem tudni. Churchill képei egyébként jelentősen megdrágultak, mióta a Korona pozitívan ábrázolta a volt miniszterelnök személyiségét, és részletesen bemutatta festőszenvedélyét.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!