Újabb részletek kerültek nyilvánosságra az Illés és a Metro elleni titkosszolgálati műveletekről

2021. január 29. – 13:24

frissítve

Újabb részletek kerültek nyilvánosságra az Illés és a Metro elleni titkosszolgálati műveletekről
Szörényi Levente és Bródy János az Illés együttes 1970-es betiltott, Goodbye London album 2018-ban újrakiadott változatával Fotó: MTI / Soós Lajos

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken publikált állambiztonsági jelentésekből új részletek derültek ki arról, hogyan próbálta a Kádár-rezsim manipulálni a hetvenes évek elejének népszerű beat-együtteseit.

Ahogy arról tavaly novemberben a Telex is beszámolt, egy, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára által nyilvánossá tett dokumentumból kiderült, a pártállam 1970-ben megpróbálta egy fedett akcióval feloszlatni a rezsimre veszélyesnek tartott Illés zenekart, melynek külföldi terveit, és arra az évre tervezett albumát is megtorpedózták. Ehhez egy „Gara” fedőnevű besúgó, azaz a 2012-ben elhunyt Fogarasi János dzsesszzongorista és zenetanár szolgálatait vette igénybe. Fogarasi anno a Metro és az Olympia billentyűse volt, és azzal próbálta fellazítani Bródy János és Szörényi Levente zenekar iránti elkötelezettségét, hogy üzleti pályát, saját stúdiót ajánlott nekik, azonban egyik zenész sem ugrott a Kádár-rendszerben egyedülállónak számító lehetőségre.

Az ÁBTL pénteken „Gara” két, a a Budapesti Rendőr-főkapitányság politikai osztály III/A csoportjának tett jelentését is kiposztolta Facebook-oldalára. Az első, 1971. február 12-i keltezésű jelentésben Fogarasi beszámol arról, hogy Szörényi arról panaszkodott neki, a Lemezgyár lehúzott két számot a készülő Illés-lemezről. Szörényi az egyik letiltott számot meg is nevezte, ez a „Good by London”, ami szerinte pedig a legnépszerűbb lett volna. A meghiúsult album számai később megjelentek kislemezeken, az 1971-es Human Rights, illetve a következő évben kiadott Add a kezed című albumon, a tartótiszt pedig a jelentéshez megjegyzéseként odabiggyesztette, hogy „a zenekar ezzel szemben egységesen készül fellépni, bár erről az ügynök nem tud”.

A pénteki posztokból kiderült, „Gara” nemcsak az Illésről jelentett, hanem a ma már kevésbé ismert, de szintén nagyon jó KEX zenekar frontemberéről, Baksa-Soós Jánosról is, akit azzal kecsegtetett, hogy „színpadi tanácsadóként” foglalkoztathatják a Metró-klubban. Jelentésében megemlítette, hogy a jellemzően performance-okkal tűzdelt koncerteket adó, progresszív beat-et játszó KEX legutóbbi koncertje „lényegesen szolidabb hangvételű volt, mint korábban főleg humorra szorítkozott, ennek okát egyrészt az együttes széthúzásában, másrészt a programjaikat kísérő vártnál kisebb reakciók [magyarázhatják]”. Fogarasi Baksa-Soósról írt jelentéséhez az a „Feladat” címkével ellátott megjegyzés került, hogy „Feladat: Az ügynök továbbra is igyekezzék rendszeresen találkozni »Énekes«-sel ismerje meg célkitűzéseit, további terveit.” Baksa-Soós egyébként 1971 tavaszán az NSZK-ba emigrált (a kor kifejezésével élve: „disszidált”), a KEX együttes távozásával feloszlott.

Ahogy azonban egy 1971. áprilisi, szintén pénteken publikált dokumentumból kiderült, a kor táncdalénekes-sztárjáról, Szécsi Pálról is – kevéssé használható – információkat szolgáltató „Gara” tevékenységével nem volt elégedett tartótisztje. Ugyan elismeri, hogy a zenész a Metró együttes tagjaként „a zenei színvonalra hivatkozva »szétrobbantotta« az együttest”, de kudarcba fulladt azon, a rezsim kultúrpolitikája által is támogatott felállásban, három új taggal valamint Sztenanovity Zoránnal alakítson egy formációt. Ahogy azt Fogarasi is jelentette:

„[Zorán] attól fél, hogy ezzel a zenekarral együttműködve előbb-utóbb kiderülne, hogy ő a leggyengébb szakmailag és igy saját maga alatt vágná a fát. Ennek eredményeképpen én most állás nélkül vagyok és vagy egy svájci, vagy egy svéd ajánlatnak szeretnék eleget tenni.”

A tartótiszt pedig a jelentésre epésen jegyezte meg, „[a zenekart összetartó] gyökerek mélyek voltak, Zorán régi társait választotta /Dusán, Brunner Győző/ és ügynökünknek »kiadta az útját«. Az ügynök rosszul taktikázott, és most kellemetlen helyzetbe került.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!