Kern András kapta a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt 2020-ban

2020. december 30. – 11:58

Másolás

Vágólapra másolva

A Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján Kern András kapta az idei Ruttkai Éva-emlékgyűrűt Az apa című előadásban nyújtott alakításért, közölte a színház az MTI-vel.

A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt 1986-ban alapították a Kossuth-díjas színésznő, a Vígszínház egykori vezető művésze emlékére. A díjat általában Ruttkai Éva születésnapját megelőző nap adják át annak a színművésznek, aki a társulat szerint az adott évben a legkiemelkedőbb művészi teljesítményt nyújtotta. Kern nemzedéke egyik legtöbbet foglalkoztatott, legnépszerűbb művésze: kiemelkedő színházi alakításai mintegy 60 filmben és tévéjátékban szerepelt, szinkronhangját az egész ország ismeri, sikeres film- és színházi rendező. Négy hanglemeze jelent meg, és rendszeresen szerepel a rádióban is.


Kern András 1976-ban Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt, 1978-ban Jászai Mari-díjat, 1989-ben Érdemes Művész kitüntetést, 1995-ben Karinthy-gyűrűt kapott. 2003-ban Kiváló művész elismerésben részesült, valamint a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett. 2007-ben Kossuth-díjjal ismerték el színházi és filmes munkásságát. 2010-ben Pro Urbe Budapest-díjjal tüntették ki.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!