Remélem, soha nem készül ilyen film Magyarországról

Az Isten hozott Csecsenföldön című dokumentumfilmnek már az első pár perce is pokoli, és onnan csak még nehezebb nézni. A David névre hallgató aktivistát nézzük, aki éppen telefonál egy fiatal nővel. A nő elmondja neki, hogy segítségre van szüksége, a nagybátyja megtudta, hogy leszbikus, és azzal zsarolja, hogy elmondja az édesapjának. Kivéve, ha lefekszik vele. A nő vagy lefekszik a saját rokonával, vagy elárulják az apjának, aminek a vége a biztos halál, az édesapa ugyanis egy csecsen politikus. Van egy harmadik lehetőség is: egy önkéntes szervezet kimenekíti az országból, először Csecsenföldről, aztán Oroszországból, aztán ki tudja, hova.

Nem ő lenne az első, az Oroszországi LMBT-hálózat névre keresztelt szervezet erre szakosodott 2017 óta. Az orosz fennhatóság alá tartozó Csecsenföldön egy rendőrségi razziával kezdődött a melegek üldözése, először egy kábítószert terjesztő társaságon ütöttek rajta, és amikor a rendőrök az egyik férfi telefonján egy másik férfinak írt üzeneteket találtak, mentek hozzá, és így tovább. Az LMBTQ-személyeket, meleg férfiakat, leszbikus nőket, transzokat ismeretlen helyre viszik a csecsen hatóságok, megverik, megalázzák, megkínozzák őket. Vannak olyan rajtaütések és kínzások, amikről videók is készülnek elrettentésül, ezekből többet is láthatunk az Isten hozott Csecsenföldön során, érdemes a play gomb megnyomása előtt megacélozni a lelkünket.

Nincs itt semmi látnivaló

A legdurvább, hogy a melegek üldözése gyakorlatilag az orosz állam beleegyezésével zajlik. A Kreml tagadja, hogy ilyesmi történne a csecseneknél, a helyi elnök, Ramzan Kadirov pedig egy interjúban elmondja a filmben, hogy hát hogy lennének melegek ebben az országban, dehogy vannak, még a végén összemocskolnák a tiszta csecsen vért. Sőt, Kadirov azt mondja az interjút készítő amerikai Bryant Gumbelnek, hogy ha mégis találnak melegeket, akkor legyenek szívesen elvinni őket Kanadába.

Az Oroszországi LMBT-hálózat pontosan ezt teszi, kiépítettek egy olyan szedett-vedett, teljes titokban működő hálózatot, amin keresztül ki lehet menekíteni az üldözött, kínzásokat átélt embereket az országból. A kérdés az, hogy menni akarnak-e egyáltalán. Vannak, akik nyom nélkül eltűnnek, vannak, akiket akkor vittek el a biztonságos menedék elől, amikor kivitte a szemetet, és van olyan, aki öngyilkos akar lenni. Van olyan, aki nem is csecsen, csak dolgozni ment oda. A hatóságok nem akarják hagyni, hogy bárki is meglógjon, hiszen akkor eljuthat egy nemzetközi hallgatóság elé, kiteregetheti Csecsenföld titkait, és rossz színben tüntetheti fel az országot. Ahol ugye elvileg hivatalosan ilyen dolgok nem is történnek.

Az Isten hozott Csecsenföldön ezt az ép ésszel felfoghatatlan helyzetet mutatja be, és azokat, akik minden lehetséges dolgot megtesznek, hogy szembeszálljanak vele. David France és stábja egy-egy embert szemel ki magának, és követi az ő sorsukat, ameddig egyáltalán lehetséges. A felvételek legtöbbször rejtett kamerákkal, telefonokkal, kevés vizet zavaró eszközökkel készültek, szóval ha valaki csodálatos nagytotálokat vár a csecsen tájról, nem fogja megkapni. Az egyetlen technikai és vizuális trükk az, hogy a legtöbb szereplő arcát digitálisan eltorzították, de nem úgy, ahogy a Kékfényben vagy a Kriminálisban megszokhattuk.

Nem pixelhalmok beszélgetnek mélyített hangon, hanem a sokszor rémisztőként beállított deepfake-technológia végre egy pozitív példát is fel tudott mutatni, ugyanis az alanyok teljesen új, CGI-arcot kaptak, amivel felismerhetetlenek lettek, de mégis valamennyire emberszerűek tudtak maradni. Az emberi jogi része ennek a technológiának sokkal fontosabb, mint az esztétikai, és habár kétségkívül zavaró, tud működni akkor is, amikor egy egész háztartásnyi digitális arcú ember beszélget egymással. Akkor meg főleg, amikor a film kulcsjelenetében eltűnik a CGI-maszk, és meglátjuk egy túlélő igazi arcát.

David France filmjét nagyon nehéz nézni, és nem a technológia miatt. A több hónapon át zajló cselekményt néha megszakítják olyan videók, amiket az LMBTQ-aktivisták megszereztek arról, hogyan kínoznak, aláznak, vernek, vagy akár ölnek meg melegeket Csecsenföldön. France megáll az előtt, hogy megmutassa, konkrétan hogyan gyilkolnak vagy csonkítanak meg valakit, de ezek a jelenetek kőkemények, az ember gyomra már akkor összeszorul, amikor látja a feliratból, hogy egy ilyen fog következni. Miközben kell, hogy lássuk és megértsük, hogy miről is van itt szó.

Nem verbális zaklatásról, nem inzultusokról, hanem egy csoport szisztematikus megsemmisítéséről.

Az egyik aktivista saját maga is hitetlenkedve mondja a kamerába, hogy képzeljük el, ahogy egy elvileg szekuláris országban ki lehet irtani embereket csak úgy. Hátborzongató az egész.

Ahogy az erről készült film is, ami ugyanannyira működik aktivizmusként (a honlapon lehet olvasni arról, hogyan lehet az orosz szervezetnek segíteni), mint szörnyen lehangoló, de nagyon érdekes filmként is. France csak ott esik át a ló túloldalára néha, amikor az amúgy is elviselhetetlen feszült jelenetekhez olyan zenét választ, mintha egy Bourne-filmet néznénk. Anélkül is elég egyértelmű, hogy élet-halálról van szó.

És ez aztán, ami a legsúlyosabb az Isten hozott Csecsenföldön végén is, hogy ha valakinek sikerül is megmenekülnie, ő még mindig veszélyt jelenthet az országra, ezért az ő élete is veszélyben is marad. Mindegy, hogy milyen országba sikerül elmenekülni. És nehéz közben nem arra gondolni, hogy mi megy Magyarországon LMBTQ-témában, nevezetesen hogy minden jel arra mutat, hogy a 2022-es kampány egyik sarokpontja lesz a másság. Csecsenföldön nem könyveket darálnak, ott már embereket.

Az Isten hozott Csecsenföldön az HBO Go műsorán látható. A legjobb emberi jogi dokumentumfilm díját nyerte az idei, online rendezett Verzió Filmfesztiválon.