Nem árulják el, mennyibe kerül az MTV zenei díjkiosztója

2020. október 25. – 20:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egyelőre nem árulja el a kormány, hogy mennyit költ a Magyar Turisztikai Ügynökség a Music Television zenei gálájára, derül ki az RTL Klub Híradójából.

A héten jelentették be, hogy London mellett négy magyar emblematikus helyszíne is lesz a világ egyik legnézettebb zenei díjkiosztójának november 8-án.

A műsornak Palvin Barbara lesz a házigazdája, jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, aki szerint a gála jó lehetőség az ország népszerűsítésére. A díjkiosztót online tartják meg, de egymilliárd nézőre számítanak a szervezők.

A kormányszóvivő hivatalos közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra bejelenti a hírt
A kormányszóvivő hivatalos közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra bejelenti a hírt

Az esemény helyszínére a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány pályázott, a költségeket a Magyar Turisztikai Ügynökségen keresztül állja a kormány. A Híradó kérdésére ugyanakkor Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő üzleti titokra hivatkozva nem árulta el, mennyi közpénzt költ erre az állam.

Mint mondta, egy nagyon kötött megállapodásuk van az MTV-vel, ami szigorú menetrendhez köti az összes kapcsolódó információ publikálását.

Szalay Dániel, a Híradó által megkérdezett médiaszakértő szerint kiszámíthatatlan, hogy megtérül-e az állam befektetése.

>>> A Telex további friss cikkeiért pedig kattintsanak ide <<<

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!