
Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Palvin Barbara modell lesz az egyik műsorvezetője az MTV European Music Awards díjátadónak, jelentette be közleményben a Magyar Turisztikai Ügynökség.
A járványhelyzet miatt 2020-ban az MTV EMA online lesz megtartva, és két helyszínről, Budapestről és Londonból jelentkeznek majd be a műsorvezetők. Palvin Budapestről fog.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő már a csütörtöki kormányinfón is azt mondta, azért pályázott a Magyar Turisztikai Ügynökség arra, hogy Magyarország legyen az egyik házigazda, hogy az ország előnyben legyen turisztikai szempontból, amikor újraindul a turizmus a koronavírus-járvány után. Egyelőre annyit mondott minderről, Palvin majd több ikonikus helyszínről fog bejelentkezni a műsor alatt. A modell erre úgy reagált, „nagyon boldog”.
Azt a szóvivő viszont nem árulta el kérdésre sem a kormányinfón, hogy mennyi közpénzt költenek el erre.