Házi őrizetbe került a bankcsőd miatt eltávolított paraguayi elnök

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Paraguay elnökét, Santiago Peñát felfüggesztették hivatalából, majd házi őrizetbe helyezték, miután bedőlt az Ueno Bank. Peña egészen tavalyig részvényekkel rendelkezett a bankot tulajdonló vállalatban – írta a BBC.

Peñát pénteken vették őrizetbe, néhány perccel azután, hogy a parlament egyhangúlag megszavazta az elnök alkotmányos vádeljárás keretében történő menesztését. Peña elmozdítását a 45 tagú szenátusban 44 szavazattal fogadták el. Egy szenátor nem szavazott. Basilio Núñez, a szenátus elnöke ezután kijelentette, hogy Peñát „hivatali kötelességei elmulasztásában” találták bűnösnek.

Az elnöki tisztséget ideiglenesen Pedro Alliana alelnök vette át. „Honfitársaim, akik most a pénzügyi összeomlás következtében nehéz időszakon mennek keresztül, teljes kártalanításban részesülnek” – mondta Alliana, aki 2028-ig tölti be a pozíciót.

Az elnök még csütörtökön felajánlotta lemondását, de a szenátorok ahelyett, hogy elfogadták volna, alkotmányos vádeljárást indítottak ellene, és hivatali visszaéléssel vádolták meg. Peña emiatt elveszítette a mentelmi jogát. Ugyanakkor tagadja, hogy bármilyen jogsértést követett volna el. Peña a nemzethez intézett csütörtöki beszédében bocsánatot kért, és azt mondta, soha nem állt szándékában elárulni a belé vetett bizalmat.

Az Ueno Bank csődje miatt Paraguay lakosságának csaknem fele nem fért hozzá a megtakarításaihoz, miután az ország központi bankja lefoglalta azokat. Nagyjából hárommillió betétes továbbra sem fér hozzá megtakarításaihoz és nyugdíjához. A helyzet tömegtüntetésekhez vezetett országszerte, különösen a fővárosban, Asunciónban.

Az elnök eltávolításához vezető vádak szerint Peña összeférhetetlenségi helyzetbe került, manipulálta a szabályozó felügyeletet, eltérítette a nyugdíjalapok pénzeit, és részt vett a központi bankot érintő intézményi szintű eltussolásban.

Silvia Margarita Gonzalez Vester paraguayi ügyész szerint Peñát szombaton hallgatják ki a bizalommal való visszaélés, a befolyással üzérkedés és a pénzeszközök hűtlen kezelése miatt felmerült gyanúval kapcsolatban. Elemzők szerint Peñát bíróság elé állítják a bankcsőd miatt. Ricardo Preda, az eltávolított elnök védőügyvédje „meggondolatlan vádaskodásnak”, „felelőtlennek és opportunistának” nevezte a felhozott vádakat.

Az Uenónak mintegy 3 millió ügyfele van, ami a dél-amerikai ország felnőtt lakosságának 60 százalékának felel meg, és 800-850 millió dollárnyi pénzt kezel. Az Ueno Bankban pénzügyi befektetésként kevesebb mint 10 százalékos részesedést vásárolt az OTP Bank, de a 47 millió dollár értékű pénzügyi befektetés nem eredményezett kontroll- vagy menedzsmentjogot az OTP számára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!