Paraguay lakosságának fele nem fér hozzá a pénzéhez egy bankcsőd miatt, lemondott az elnök

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

A paraguayi Ueno Bank bedőlése okozta belpolitikai válságban, amely miatt több millió ügyfél – csaknem a lakosság fele – nem jut a pénzéhez, csütörtökön lemondott az ország elnöke, Santiago Peña. A lemondás bejelentése után néhány perccel a parlament alsóháza egyhangúlag megszavazta az elnök alkotmányos vádeljárás keretében történő menesztését.

Peña, aki 2023 óta a latin-amerikai ország elnöke és Donald Trump amerikai elnök szövetségese, azután mondott le, hogy az ellenzék rendkívüli kongresszusi ülést kezdeményezett, hogy megindítsák ellene az alkotmányos vádeljárást, tüntetők pedig a lemondását követelték. Az indítványt 35 képviselő nyújtotta be, és az alsóház egyhangúlag elfogadta. A menesztéséről szóló döntést még a szenátusnak is el kell fogadnia. Korábban Peña elvesztette a saját konzervatív pártja tagjainak a támogatását is. Pedro Alliana alelnök bejelentette, hogy kész a helyébe lépni.

A parlamenti ülés idején már harmadik napja tüntettek az ügyfelek, akik nem jutnak hozzá a megtakarításaikhoz. A Paraguayi Központi Bank (BCP) hétfőn szavazta meg egyhangúlag a kormányhoz közel álló Ueno Bank szanálás alá vonását, miután megállapította, hogy a bank tőkemegfelelési mutatója a szükséges minimum 50 százaléka alá esett.

Az Uenónak mintegy 3 millió ügyfele van, ami a dél-amerikai ország felnőtt lakosságának 60 százalékának felel meg, és 800-850 millió dollárnyi pénzt kezel. A paraguayi Ueno Bankban végrehajtott pénzügyi befektetés kis volumenű kitettséget jelentett az OTP Bank számára – reagált a pénzintézet az MTI megkeresésére. Az Ueno Bankban pénzügyi befektetésként kevesebb mint 10 százalékos részesedést vásárolt az OTP Bank – közölték –, a 47 millió dollár értékű pénzügyi befektetés nem eredményezett kontroll- vagy menedzsmentjogot az OTP számára.

Az OTP Bank konzervatív kockázatvállalási politikájába beleillik a 47 millió dollár értékű pénzügyi befektetés, hiszen az az OTP több mint 18 milliárd dolláros saját tőkéjéhez viszonyítva csak töredékszázalékban kifejezhető, vagy az évi több mint 3 milliárd dolláros profitjához viszonyítva is 1,5 százalékos volumenű kitettséget jelent.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!