Oroszországnak való kémkedés miatt hat embert őrizetbe vettek Lengyelországban
Oroszországnak folytatott kémkedés gyanúja miatt hat embert őrizetbe vett a lengyel belbiztonsági ügynökség (ABW) – jelentette be Tomasz Siemoniak lengyel titkosszolgálati miniszter csütörtökön az X-en.
Az őrizetbe vett személyek közül öten lengyel állampolgárok, 25 és 52 év közöttiek. A hatodik társuk egy 37 éves orosz nő. A bíróság kémkedés gyanújával négy embert tartóztatott le, a másik két gyanúsítottal szemben enyhébb, szabadságvesztéssel nem járó kényszerintézkedéseket rendeltek el – írta a PAP lengyel hírügynökség.
„Az összegyűjtött bizonyítékok arra utalnak, hogy az őrizetbe vett személyek az orosz titkosszolgálatok megbízásából tevékenykedtek, és részt vettek az Oroszország katonai képességeit erősítő tevékenységben” – írta Siemoniak. A miniszter közölte, hogy a nyomozás eddigi megállapításai szerint a csoport jelentős mennyiségű, katonai célokra szánt anyagot juttatott el illegálisan Oroszországba. Ezeket az anyagokat lőszerek és fegyverrendszerek gyártásához használták fel. Az október 21. és november 2. között végrehajtott műveletek során az ABW munkatársai 21 helyszínen tartottak házkutatást. Siemoniak beszámolója szerint a nyomozás továbbra is folyamatban van, és újabb fejlemények várhatóak az ügyben.
A nyomozás eddigi megállapításai szerint a csoport legalább 2023 júniusától 2025 decemberéig tevékenykedett Lengyelországban, Litvániában és Oroszországban. „A csoport egyes tagjai az áruk megrendeléséért és beszerzéséért, átvételük megszervezéséért, valamint a Kalinyingrádi területre történő szállításukért feleltek” – közölte a lengyel ügyészség. A nyomozók megállapították, hogy a beszerzések egy részét internetes webáruházakban bonyolították le. Az áruk szállításához rejtett rekeszekkel felszerelt autókat használtak. A gyanúsítottak többször is átlépték a lengyel–orosz határt, azonban a szállítmányok egy részét a lengyel határőrizeti szervek feltartóztatták. A nyomozók eddigi megállapításai szerint az illegálisan kivitt lőszerelemek értéke meghaladja a kétmillió zlotyt (több mint 165 millió forint) – írta a TVN24 hírportál.
Tomasz Siemoniak emlékeztetett arra, hogy a belbiztonsági ügynökség által 2024. január 1-je óta folytatott kémkedési és szabotázsügyekben már közel száz embert vontak eljárás alá. „Ukrajna lengyel támogatása és az, hogy a legfontosabb szállítási útvonalak Lengyelországon haladnak keresztül, orosz reakciókat vált ki” – mondta Siemoniak újságíróknak. Hozzátette, hogy nem egyszerűen csempészetről volt szó, hanem Oroszország katonai képességeinek erősítéséről is. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az orosz titkosszolgálatok egyre gyakrabban vesznek igénybe bűnözői csoportokat. „A keleti titkosszolgálatok világa egyre szorosabban összefonódik a bűnözői világgal. Olyan emberekkel, akik pénzért különféle dolgokra hajlandók. Ez rendkívüli éberséget követel tőlünk” – mondta Siemoniak.
Lengyelország a hét elején közölte, hogy orosz szabotázsakciótól tartva megelőző műveletet indítottak a kalinyingrádi exklávé közelében. A műveletben a lengyel hadseregg és határvédelem egységei vesznek részt. A lengyel katonai hírszerzés és szövetségesek is arra figyelmeztették a lengyel kormányt, hogy egy fegyveres csoport próbálhat meg kitörni a határ orosz oldaláról.