Lemond a spanyol közlekedési miniszter a 69 halálos áldozatot követelő vonatbaleset után

Lemond a spanyol közlekedési miniszter a 69 halálos áldozatot követelő vonatbaleset után
Oscar Puente spanyol közlekedési miniszter beszámolót tart a parlamentben a halálos vonatbalesetről – Fotó: Juan Barbosa / Reuters
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Oscar Puente spanyol közlekedési miniszter kedden, egy hosszas parlamenti beszámoló után bejelentette, hogy lemond tisztségéről, miután egy éven belül két halálos vonatbaleset is történt az országban, írja az El País. Puente egyelőre nem pontosította, hogy mikor távozik hivatalából.

Múlt szerdán a közép-spanyolországi Urda tartományban tragikus vonatbaleset történt: 69 ember meghalt, több mint száz ember pedig súlyos sérüléseket szenvedett. A baleset akkor történt, amikor a Renfe vonattársaság nagy sebességű szerelvénye belerohant az Iryo vele azonos vágányon álló szerelvényébe, majd a nagy erejű ütközés hatására több vasúti kocsi leborult a töltésről.

A spanyol miniszter elismerte, hogy nem maradhat a helyén, miután egy éven belül két ilyen komoly szerencsétlenség történt az országban. Egészen eddig azért nem távozott, hogy kezelje a baleset után kialakult helyzetet. Oscar Puenta percekkel a nyilvános bejelentés előtt közölte döntését Pedro Sánchez spanyol kormányfővel. A miniszter egyúttal azt is bejelentette, hogy nem lesz rajta a spanyol szocialisták listáján. Az országban november végén tartanak majd előrehozott választást.

A baleset mindössze kilenc hónappal azután történt, hogy ugyanezen társaságok két vonata kisiklott Adamuzban – ez volt a legnagyobb ilyen jellegű baleset 2013 óta 46 halálos áldozattal. A Santiago de Compostela-i vasúti balesetben 2013. júliusban a hivatalos adatok szerint 79 ember halt meg, a sérültek száma pedig több mint 140 volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!