Trump fia arról beszélt, hogy a demokraták tagállamot akarnak csinálni a már tagállam Ohióból
Donald Trump Jr., az amerikai elnök legidősebb fia hétfőn tévedésből arról beszélt egy kampányrendezvényen az ohiói Swantonban, hogy a demokrata jelöltek tagállamot akarnak csinálni Ohióból. Az amerikai nemzeti levéltár adatai szerint Ohio 1803. február 19-én lett az Egyesült Államok 17. tagállama.
„Fel akarják duzzasztani a Legfelsőbb Bíróság létszámát. Azt akarják, hogy Ohio is, Washington DC is tagállammá váljon, és állandósítani akarják az egypárti uralmat. Legalábbis úgy tűnik, bár nem tudom, pontosan hogyan működne ez, de hát képesek ilyen dolgokat megtenni, és megúszni a következményeket” – mondta Trump Jr., anélkül, hogy kifejtette volna, miként tudják ezt a demokraták megvalósítani. Trump Jr. egyebek mellett alkoholproblémákkal is vádolta Ohio demokrata kormányzójelöltjét, Amy Actont, aki a republikánus Vivek Ramaswamy-val csap össze a posztért.
(People)