Radosław Sikorski szerint utalások és felvételek bizonyítják, hogy Moszkva együttműködött az Orbán-kormánnyal
Lengyelországnak bizonyítékai vannak arra, hogy Oroszország támogatta és szorosan együttműködött Orbán Viktor kormányával – mondta Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter a Wyborcza című lengyel lapnak adott interjújában. A politikus erről csak röviden tett említést a hosszú interjúban, amiben az orosz fenyegetésről beszélt.
Sikorski arra a kérdésre válaszolva említette meg Orbán Viktor kormányát, amiben felvetették, hogy az oroszok által támogatott európai populisták lehetnek Moszkva ötödik hadoszlopa. Ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy „az oroszok támogatták és szorosan együttműködtek Orbán Viktor kormányával”, hozzátéve, hogy „erre bizonyítékaink is vannak átutalások és felvételek formájában, amikben egykori magyar kollégám, Szijjártó Péter úgy hangzik, mint egy iskolás kisgyerek, vagy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter alvállalkozója”.
A lengyel külügyminiszter azt nem részletezte, hogy pontosan milyen felvételekről van szó. Nem sokkal az április országgyűlési választások előtt több hangfelvétel is nyilvánosságra került Szijjártó és Lavrov beszélgetéseiből. Azokból egyebek mellett kiderült, hogy Szijjártó felajánlotta orosz kollégájának, hogy a moszkvai magyar nagykövetségen keresztül európai uniós dokumentumokat juttat el az asztalára, és segítséget nyújt abban, hogy egy fontos és gazdag orosz oligarcha nővérét eltávolítsák az EU szankciós listáiról.
Azt nem tudni, hogy Sikorski ezekről, vagy más felvételekről beszélt-e az interjúban.