Egy ausztrál nő ebédbe kevert csigairtószerrel próbálta megmérgezni kolléganőjét
Vádat emeltek egy perth-i nő ellen, miután a gyanú szerint mérgező csigairtó granulátumot kevert kollégája curryjébe, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy megmérgezze őt, írta az ausztráliai ABC.
Az eset még februárban történt, és a mérgezés célpontja egy 58 éves nő volt. A munkahelyére ő vitt egy nagy adag curryt, amit a délelőtti szünetben megosztott a kollégáival, és minden gond nélkül elfogyasztották az ételt. Ebédidőben még enni akart belőle az áldozat, és akkor vette észre, hogy élénkzöld szemcsék vannak a curryben.
Ennek ellenére megkóstolta, majd zsibbadást érzett a nyelvében. Az ételt ezután elrakták, és értesítették a rendőrséget.
A rendőrség gyanúja szerint a délelőtti szünet és az ebédidő között egy 43 éves nő bement egy vegyszertároló helyiségbe, majd visszatért, és a feltételezések szerint csigairtó granulátumot kevert a currybe. A későbbi vizsgálat megállapította, hogy a szerben a metaldehid mérgező vegyület volt.
A 43 éves nőt egyrendbeli, személy életét, egészségét vagy biztonságát veszélyeztető bűncselekménnyel vádolták meg. A rendőrség tájékoztatása szerint a két nő között személyes kapcsolat is fennállt. Az ügyet november 5-én tárgyalja majd a bíróság.
A közelmúltban Ausztráliát már megrázta egy ételmérgezéses ügy, Errin Patterson mérges gombával ölte meg elhidegült férje családját.