Bedurvultak az albániai diáktüntetések, lángol Tirana

Szerdára eldurvultak a diáktüntetések Albánia fővárosában, Tiranában, ahol több tízezren vonultak utcára. A Politico szerint a tüntetők rendőrökkel csaptak össze, épületeket gyújtottak fel, kormányzati intézményekbe hatoltak be, és fosztogattak.
Albániában május vége óta mindennapossá váltak a tiltakozások Donald Trump vejének megaprojektje ellen. Most azonban a Reuters szerint az egyetemeken uralkodó állapotok, a felsőoktatás költségei, a pénzügyi támogatás hiánya, valamint a diploma megszerzése utáni elhelyezkedési lehetőségek szűkössége miatt vonultak utcára a tüntetők.
„A békés tiltakozáshoz való jog a demokrácia alapja, és az állam kötelessége ennek biztosítása. Az erőszak azonban nem lehet az elégedetlenség kifejezésének eszköze, ahogyan a rendőrség erőalkalmazása sem lépheti túl a törvényesség és az arányosság határait” – fogalmazott Bajram Begaj albán elnök a szerdai közleményében. Az államfő egyúttal párbeszédre hívta a fiatalokat.
A szerda reggel az oktatási minisztérium előtt kezdődő tüntetésen maszkos emberek kövekkel, járdaszegélyekből felszedett betondarabokkal, palackokkal és házilag készített pirotechnikai eszközökkel dobálták az épületet. Az út menti fémkorlátokat kitépték a helyükről, majd ezekkel kezdték ütni az épület vaskapuit. Többórás összecsapás után a rendőrök gumibotokkal, könnygázzal és vízágyúkkal próbálták oszlatni a tüntetőket.
A helyzet azonban tovább súlyosbodott a következő órákban. A tüntetők padokat, kukákat, fákat és több épületet is felgyújtottak. Behatoltak az oktatási, az igazságügyi és a pénzügyminisztérium épületeibe, az igazságügyi minisztériumnál tűz ütött ki. Több üzlet kirakatát betörték, majd a fő sugárútjára vonultak, és körbevették a miniszterelnöki hivatalt. Később bevásárlóközpontokba és bankokba is betörtek.

Miközben Delina Ibrahimaj gazdasági miniszter elítélte az intézményi épületek felgyújtását és lerombolását, az albán média már arról írt, hogy a szerdai tüntetések átterjedtek az elbasani és a shkodrai egyetemekre is.
Szerda estig legalább 41 tüntetőt letartóztattak, a demonstrálók, a civilek és a rendőrök közül több tucat sérültről érkezett jelentés. Több újságíró arról számolt be a helyszínen, hogy a rendőrök akadályozták őket a munkában, vagy elkobozták a felszerelésüket. Kedd este egy fiatal férfinak egy rendőrökkel történt összetűzés során eltört mindkét lába, meg kellett műteni.
Azóta sem látszik, hogy enyhülne a helyzet, a többnyire maszkot viselő tüntetők továbbra is rendőrökkel hadakoznak Tirana fő sugárútján, ahol több kormányzati épület, valamint az elnöki és a miniszterelnöki hivatal is van.
Az Egyesült Államok tiranai nagykövetsége figyelmeztette állampolgárait, hogy maradjanak éberek, és kerüljék a tüntetések helyszíneit. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a megmozdulások átterjedhetnek újabb területekre. Szerda este Tirana belvárosában robbanások és szirénák hangjait lehetett hallani.